PÉCS – EGYMÁSÉRT VAGYUNK ITT
augusztus 25-én vette kezdetét az a három napos pécsi kirándulás, ahol a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói első ízben ismerkedhettek meg az újonnan érkező junior társaikkal is. Idén a Pécsi …
augusztus 25-én vette kezdetét az a három napos pécsi kirándulás, ahol a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói első ízben ismerkedhettek meg az újonnan érkező junior társaikkal is. Idén a Pécsi …
Antal Imre plébános Erdélyből került Szegedre, majd Ópusztaszerre és Kistelekre, előbbi helyen teológiát tanult, az utóbbiakhoz eddigi 14 éves papi szolgálata köti. Imre atyát tisztelik és szeretik az emberek, mert …
A fordítástól a parafrázisig címmel augusztus 28. és 30 között rendezték meg a 34. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Az eseményen átadták a neves német szentírástudósról, Joachim Gnilkáról …
A Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözpontjának célkitűzése a családok egészséges működésének segítése. Ebben igyekszünk a velünk kapcsolatba kerülők számára újszerű és tartalmas lehetőségeket adni. Második alkalommal hívtuk az apákat Apa-fiú zarándoklatra, hogy …
Nyári lelkigyakorlat a személyes imáról katekéták számára Személyes imáról szóló lelkigyakorlatot vettünk részt a az egyházmegye 35 katekétájával 2023. augusztus 17–18. között a Zöldfás Lelkigyakorlatos Házban. A lelkigyakorlat címe a …
Tanévnyitó alkalmat tartottak augusztus 25- én a Szeged- Csanádi Egyházmegye katekétái számára Orosházán. A legfontosabb információk, tudnivalók és képzési lehetőségek ismertetése mellett Serfőző Levente, a SZEKI főigazgatója felhívta a jelenlevő …
Akadály vagy segítség, azaz fal vagy híd a fiatalok számára a bibliai szöveg a vallásos lelkület kialakulásában? Ez volt a legfőbb kérdése annak a háromezer általános és középiskolás diák részvételével …
Amanso Brendan Chika, vagyis Brendan atya mintegy 10 éve érkezett hazánkba, magyarul tanulta a teológiát, Kistelekre 2020 nyarán került, mint diakónus és pappá szentelése után a járási székhelyen kezdte első …
Mennyire értik a mai fiatalok a Biblia szövegét? Hogyan lehet közérthető fordítást alkotni a szakrális üzenet csorbítása nélkül? Mit képes kezdeni a mesterséges intelligencia a bibliai szövegekkel? Többek között ezeket …
Tizedik alkalommal rendezték meg szombaton a Homokháti Búcsút Mórahalmon. A programot 2012-ben Nógrádi Zoltán polgármester kezdeményezte a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködésben azzal a céllal, hogy a homokháti települések vallási életének összevonásával …