A kereszthajós Szent Rókus-templom
A jelenlegi szegedi Szent Rókus-templom egykor – a dóm elkészülte előtt – a székesegyház, a püspöki központ szerepét is betöltötte a vármegyében. Helyén előtte már két templom állt, az első …
A jelenlegi szegedi Szent Rókus-templom egykor – a dóm elkészülte előtt – a székesegyház, a püspöki központ szerepét is betöltötte a vármegyében. Helyén előtte már két templom állt, az első …
Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója 2022 decemberében Gelsey Vilmos-díjat kapott. Intézménye a legjobb középiskolák 2023-as rangsorában a katolikus fenntartásúak közül az első helyen végzett. Őt kérdeztük …
A református, az evangélikus és a római katolikus püspök együtt imádkozott az egységért az ökumenikus imahét keretében rendezett istentiszteleten a Dómban. Kondor Péter evangélikus püspök az isteni parancsok betartására buzdította …
Arra vagyunk hivatva, hogy Isten szentsége rajtunk keresztül átsugározzon – mondta Thorday Attila római katolikus esperes vasárnap este a Kálvin téri református templomban az ökumenikus imahét nyitóeseményén. A hét folytatásában …
Vízkereszt ünnepét követően vármegyénkben is megkezdődött a házszentelések időszaka. A szertartás során elhangzik a legfontosabb üzenet: az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot. A házszentelés jó alkalom lehet arra …
A Harmat József hitoktató és kántor vezette kisteleki betlehemes csapat jól áll az adományok gyűjtésével, és már az eddigi tevékenységüket dokumentáló napló is készül. Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány idén …
Elkészült a 2021 júniusában átadott pusztaszeri Szentháromság-templom stációsorozatának első három képe, Kovács Erzsébet martonvásári zománcművész és férje, Zoltán Győző alkotása. A többi, még üres fakeret, Grósz Sándor helyi asztalos munkája …
A napkeleti bölcsek példája nyomán Isten szüntelen keresésére biztatta prédikációjában a híveket Kondé Lajos, a Dóm plébánosa pénteken. Az esti szentmise keretében Vízkereszt ünnepén megtartotta a vízszentelés szertartását. Tömjén illata …
Január 5-én, csütörtökön reggel, nem sokkal a szentmise kezdete előtt kivitték a Szent Péter-bazilikából és a szabadtéri oltár elé helyezték a XVI. Benedek emeritus pápa földi maradványait tartalmazó koporsót. A …