Blog
Az élet útjára tanítasz engem – Szent Gellért Ifjúsági Napot rendeztek Szegeden
Szeptember 29-én újra megrendezték a hagyományos Szent Gellért Ifjúsági Napot, melynek a szeged-alsóvárosi ferences templom és a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium adott otthont. Az …
„Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” – Zenés dráma Boldog Brenner János életéről Szegeden
Szeptember 21-én, pénteken este mutatták be a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra kulturális központban „A jó pásztor” című musicalt, amely Boldog Brenner János életét és vértanúságát idézi fel. A fiatalon vértanúságot …
Letették a mórahalmi általános iskola új épületének alapkövét
A Szent László-himnusszal kezdődött hétfő délután a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola új épületének alapkőletétele. “A beruházás önmagát méltatja, nekem már nem kell. Aki fát ültet, templomot vagy iskolát …
Szent Gellért Fesztivál 2018.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén immár 11. alkalommal rendezi a Szent Gellért Fesztivált, az egyházmegye első püspöke, a vértanú Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódóan. A 2018. szeptember 21-től október elsejéig tartó jubileumi …
Országos Képzési Tábor 2018.
Augusztus 12-17. között rendezték meg a 9. Karitász Országos Képzési Tábort, melynek hagyományosan egyházmegyénk domaszék-zöldfási Lelkigyakorlatos Háza adott otthont. A rendezvény célja – nevéhez híven –, hogy képzést nyújtson a …
Ajándékot kaptak az elsősök a katolikus iskola tanévnyitóján
Szentmisével nyitotta meg ma délután az idei tanévet a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, a Szent István templomban. A Németh László esperes-atya celebrálta misén Juhászné Wolf Edit igazgató fogadta …
Szerkezetkész a szegedi ifjúsági centrum – 25 méter magas lesz a stadion, a Dorozsmai út felől nyílik majd a főbejárat
Szerkezetkész a szegedi ifjúsági centrum – 25 méter magas lesz a stadion, a Dorozsmai út felől nyílik majd a főbejárat Jól halad a Szegedi Ifjúsági Centrum építése. A Szeged-Csanádi Egyházmegye …
Egy évezred után ismét lesz temploma a falunak – Elhelyezték a derekegyházi templom alapkövét
Derekegyház – A kastély melletti területen épül fel Derekegyház katolikus temploma az egyház és a kormány támogatásával. Az alapkövet Kiss-Rigó László megyés püspök és Szabó István, Derekegyház polgármestere helyezték el. …