Van más út, Krisztus útja, és nincs más út, mint Krisztus útja – Elkezdődött a KATTÁRS Szegeden

Hivatalosan is megkezdődtek a Katolikus Társadalmi Napok Szegeden a szeptember 22-én este bemutatott nyitó szentmisével. „Jó lenne sokakat idecsalogatni, hogy hallják, lássák, Krisztushoz tartozni jó, nagyon jó” – fogalmazta meg Egyházunk üzenetét Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a szegedi Fogadalmi templomban.

A Katolikus Társadalmi Napok hivatalos nyitó szentmiséjét sokszínű program vezette fel. Kiállítások, társadalmi és aktuális problémákat tárgyaló előadások, kerekasztal-beszélgetések szólították meg a város lakóit és az ide érkező résztvevőket.

A rendezvénysorozat nyitó szentmiséjének főcelebránsa és szónoka Veres András győri megyéspüspök volt.

Kiss-Rigó László házigazda püspök köszöntötte püspöktársait és a nagy számban megjelent paptestvéreket, híveket.

„Ajánljuk fel ezt a szentmisét az egész magyar társadalomért, melynek mi, keresztények is hasznos tagjai igyekszünk lenni, s imádkozzunk azért, hogy szolgálatunkat minél hatékonyabban tudjuk végezni” – mondta a Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztora.

Minden hiábavaló? Valóban nincs semmi új a nap alatt? – tette fel az olvasmány kérdését homíliájában Veres András püspök. – A ma felfedezésekkel teli világában különösen meglepő a kérdés, elgondolkodtat: vajon ma látunk változást? Ha mélyen az emberi természetbe nézünk, egyetérthetünk a szentíróval. Változott-e valami az emberi természetben az évszázadok alatt? Nem sok minden, talán semmi sem. Új eszközök létrehozatalára képes az ember, de még fondorlatosabb pusztításra, rosszra használja azokat. Az a sok indulat és békétlenség, ami jellemző a társadalomra, emberi természetünkből fakad.

Mi, akik megismertük Jézusban a kinyilatkoztatást, mégsem mondhatjuk, hogy minden hiábavaló, hiszen

Jézusban új kezdetet élhettünk meg, megismerhettük élete által a boldog emberi élet útját.

Van tehát más út, ez Krisztus útja, és nincs más út, csak Krisztus útja. Ezt szeretnénk elmondani és megmutatni a Katolikus Társadalmi Napok rendezvényén, és ennek tudata képes minket magunkat is megerősíteni, amire nagy szükségünk van. Mert jó úton járunk, jó az, amit teszünk – hangsúlyozta a főpásztor.

Mit kívánunk megmutatni? Azt, hogy egyetlen törvény van, a szeretet, az isten- és emberszeretet. Az szereti az embert, aki Istent is szereti, és nem szeretheti Istent, aki embertársát nem szereti. Ezzel tudunk a világi társadalomnak is irányt mutatni – hangsúlyozta Veres András.

Sokaknak hiányos ismereteik vannak, ezért akarunk tanúságot tenni arról, ami életünket szebbé és boldogabbá teszi, és ezért kell megerősödnünk abban az értékrendben, amely minden ember javát szolgálja. Akik komolyan veszik a hitüket, az Istenhez való tartozásukat, csoda dolgokat tudnak véghez vinni, boldogságot élnek meg ők maguk, és másokat is boldoggá tudnak tenni.

 

Jó lenne sokakat idecsalogatni, hogy hallják, lássák: Krisztushoz tartozni jó, nagyon jó.

Akik pedig összefognak a Krisztushoz való tartozásban, azok képesek a maguk és szeretteik életét átalakítani, sőt a társadalomban is el tudnak érni pozitív változásokat. Kell, hogy minél többen legyünk – ezért járjuk rendezvényünkön ezzel az üzenettel az országot, megyünk el a városokba, ahol sok ember gyűlik össze. Tovább kell adnunk Isten országának hírét, annak megvalósíthatóságát, és akarjuk megvalósítani azt a mai magyar társadalomban.

Pannonhalmán fedeztem fel egy festményt a következő felirattal: „El fog dőlni, mert ferde.” Régen írták, de napjainknak is szóló üzenet ez – emelte ki a szónok. – Nekünk, keresztényeknek törekednünk kell arra, hogy eltüntessük ezt a ferdeséget, és a világot Jézus evangéliumával, az abból fakadó cselekedetekkel jobbá tegyük.

Tegyünk tanúságot a világnak, hogy van más út, Krisztus útja, és nincs más út, mint Krisztus útja.

Tapasztaljuk meg mindnyájan azt az örömöt, amit Jézus hozott az emberiség életébe, és érezzenek késztetést arra, hogy Krisztus evangéliuma szerint tegyenek valamit azért, hogy ez a világ szebb legyen és jobb legyen.

Legyünk mi ebben az elsők! Adja Isten, hogy eredményes legyen ez a munkálkodásunk

– buzdított Veres András püspök.

Elkezdődött tehát hivatalosan is a KATTÁRS. Pénteken egyháztörténeti konferenciával és KATTÁRS Kupával folytatódik a rendezvény.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír