Rózsákat kaptak a plébániák

Tizenegy megyei település templomkertjét is díszítik majd Márk Gergely nemesített rózsái, amiket Nagy István agrárminiszter ajánlott fel. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés része a virágültetés.

1100-nál is több, Márk Gergely által nemesített rózsatövet ajánlott fel Nagy István agrárminiszter a magyarországi plébániáknak az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében.
Hirdetés

Helyben a plébánosok dönthettek arról, hogy rendelnek-e a virágból, megyénkben Fábiánsebestyénre, Földeákra, Pitvarosra, Szegvárra, Szentesre és Üllésre érkezett a felajánlásból, valamint két makói és három szegedi plébánia is rendelt a nemesített tövekből.

– Lelkiekben is készülni kell a világeseményre, ezért

fon­­tos, hogy a találkozó alkalmából megtartott miséken és istentiszteleteken elhangzó üzenetek olyan gyökereket eresszenek a hívőkben, mint a növények a földben.

A rózsák ültetésével szem előtt tartjuk, hogy a teremtett világért felelősséggel tartozunk a természetnek, és az embernek pedig egységben kell élnie – mondta el lapunk kérdésére az agrárminiszter.

A Torontál téri plébánia már el is ültette az ajándék rózsatöveket. Fotó: Kuklis István

Nagy István megjegyezte, az agrártárca is fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon az eucharisztikus világtalálkozó céljai­hoz, nemzeti és lelki identitásunk megerősítéséhez.

– Márk Gergely csaknem 600 fajta rózsát állított elő, a legjelentősebb alkotásai a ma­­gyar szentek nevét viselik. A szakember virágai a világtalálkozó liturgikus eseményein, az oltárt díszítve is helyet kapnak, de a szentmiséket követő rendezvényeken is bemutatják majd azokat, így az egész világ megismerheti a magyar nemzet értékeit – mutatott rá.

Márk Gergely rózsái közül kiemelkedik az Árpád-házi Szent Erzsébet emléke előtt tisztelgő nemesítése, amely 2000-ben Rómában, a kereszténység születésének kétezredik évfordulójára szervezett versenyen aranyérmet nyert.

Éppen ezért nem véletlen, hogy az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia is rendelt a rózsából. Thorday Attila plébános lapunknak elmondta, örömmel fogadták a felajánlást, nem volt kérdés, hogy szeretnének belőle kérni. Megtudtuk, a két tövet már el is ültették, a plébánia bejáratát díszítik majd.

Forrás: delmagyar.hu