Játékos egyetem, ami magáról az életről szól

Tavasszal folytatódik a Katolikus Ház Családegyetemi programja, amely már a tizenkettedik félévénél tart. Játékos terepgyakorlatok, komolyabb szemináriumok és előadások segítik abban a családokat, hogy ápolják, gondozzák kapcsolataikat. – A Házasság …

Kongresszus – MindenkiNEK

„Kongresszus – MindenkiNEK” címmel tartott előadást Dr. Fábry Kornél atya a szegedi Katolikus Házban, a Szent Imre Szakkollégium szervezésében, aki a Kongresszuson való aktív jelenlétre bátorította a megjelenteket. A Szent …

SzékelyKapuk-ZöldKapuk

A SzékelyKapuk-ZöldKapuk című közép-európai verseny keretében saját, és közösségük épüléséért valamint környezetük védelméért szeretnének tevékenyen tenni a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai. A FAFEJŰEK és ZÖLDFÜLŰEK csapata vándorkiállításon, …

Közgyűlési jóváhagyásra vár a Makovecz-kápolna

Csak második körben fogadta el az építészeti-műszaki tervtanács a Makovecz-kápolna terveit, pedig elismert tervezők készítették. Ha pénteken a szegedi közgyűlés jóváhagyja a módosított terveket, benyújtható az építésiengedély-kérelem. A szőregi temetőben …

A keresztény értékek továbbadásáról értekeztek

Magyarország egyházmegyéinek ifjúsági referensei, valamint ifjúsági mozgalmainak munkatársai találkoztak Szegeden azért, hogy tapasztalataikat megosszák egymással. Háromnapos rendezvényük fő célja, olyan módszerek kidolgozása, amelyekkel a fiatalok felismerhetik keresztény értékeiket. A Váci …

Zenés imádság a sportcsarnokban

Ma este az újszegedi sport­csarnokba érkezik az Ez az a nap! roadshow. Az eseményen fellép Martin Smith és zenekara, Noel Richards és több magyar előadó is. A hazai és a …