Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” (Jn 20, 26)

A Szeged-Csanádi Egyházmegye börtönpasztorációs szolgálatának meghívására a szegedi Csillagbörtönbe látogattunk április 7-én. A börtön Szent Jobb Lator kápolnájában mutatott be szentmisét Köllő Sándor szakkollégiumunk lelkésze, egyházmegyei cigánypasztorációs referens. Szakkollégistáink képviseletében Filep Erzsébet (III. évf. szociális munkás), Kovács Edvárd (III. évf. politológia) és Szabó Roland (I. évf. magyar-történelem) beszéltek a fogvatartottaknak a szakkollégiumi életről, roma identitásukról, istenkapcsolatukról és jövőbeli terveikről.

A börtön lakói énekekkel és versekkel köszönték meg a hallgatók látogatását. Csikós Emese börtönpasztorációs lelkigondozó pedig mesélt a börtönlakókkal folytatott munkáról. Elmondta, hogy a Csillagban egyre gyarapodik a kis hívő közösség. Egyre többen csatlakoznak a bibliaórákhoz, a liturgikus alkalmakhoz és emelkedik a szentségi felkészítésben résztvevők aránya is.

Nagyon felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy a rácsokon túl mennyire más értelmet nyer a bűn, a megtérés és a remény.

A látogatás nagyon intenzív élményt jelentett mindannyiunknak: érezhető volt az erő, ami a bicepszeken túl a lelkekben is jelen volt.

 

 

„Bár az ajtók zárva voltak”