Szent Gellért 1000 évvel ezelőtt megkezdett remeteségére emlékeznek és a Szent Mauríciusz Monostor újraalapításának 25. évfordulóját ünneplik a bakonybéli bencések szeptember 22. és 24. között. Szeptember 22-én Baán Izsák OSB, a monostor perjele mutatott be szentmisét, amelyen Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök is részt vett. Az esemény egyben a jubileumi programsorozat nyitánya is volt.
Ezer éve, hogy Szent Gellért Bakonybélbe érkezett remetének. Ő, aki Szent Imre herceg halála után a magyarok tanítója is lett: a király kérésére élére állt a Szent István alapította csanádi püspökségnek, majd mártírhalált szenvedett hitéért. Idén ősszel rá emlékeznek a bakonybéli bencések gazdag hitéleti és kulturális programok sorával, s egyúttal a monostor újraalapításának 25. évfordulóját is ünneplik.
A programok között kiemelt helyet kapott a szeptember 22-én, 16 órakor bemutatott ünnepi szentmise, amely a jubileumi eseménysorozatot hivatalosan is megnyitotta, s amelyen Szent Gellért kései utódja, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök is részt vett, miután megérkezett egyházmegyéjéből egy népes zarándokcsoport kíséretében.
A szentmisét Baán Izsák OSB, a Szent Mauríciusz Monostor perjele mutatta be, koncelebráltak a bencés paptestvérek, szeged-csanádi egyházmegyés papok, Kovács József szeged-csanádi általános püspöki helynök, Serfőző Levente oktatási helynök, valamint – püspökként ezúttal a háttérbe húzódva – Kiss-Rigó László.
Baán Izsák szentbeszéde elején köszöntötte a főpásztort, szerzetestestvéreit és a híveket, majd homíliájában az ünnepelt Szent Gellért alakját állította a középpontba.
„Gellért a tanító, Gellért tudós, Gellért a remete, Gellért az egyházszervező, és végül Gellért, a vértanú. Jézus szentsége, mint egy fehér fény, emberi életeket sugároz át. És az emberi életeken, ahogyan a fény megtörik, úgy lesz színessé az életszentség.
Gellért olyan, mint egy sokoldalú, csiszolt gyémánt, akin keresztül Isten szentsége, Jézus Krisztus szentséges sokféle színben tündököl előttünk. Bakonybélben, az ő remeteségének a helyszínén a csendes, imádságban vonuló szentet tiszteljük.
Éppen ezért nem is az emléknapjánál szokásos evangéliumot olvastuk fel, ami a vértanúságról szól, hanem azt a részt, amikor Jézus a tanítványait egy magányos helyre, a csendbe hívja – fogalmazott Baán Izsák, aki arról a Gellértről szólt, aki magányban, imádságban és böjtben hét évet töltött el a Bakony rengetegében. – Ennek a szentek az üzenetét szeretném megfejteni is átadni nektek” – tette hozzá.
„Isten időnként a csendbe hív minket is – folytatta. – Nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne panaszkodna arról, hogy
túlságosan sok az élet, a tennivaló, az információ… Ám amikor egy kis időre csönd lesz, mindjárt keresünk valamit, ami tompítja az ürességet, csöndet az életünkben. Pedig szükségünk van e termékeny csöndekre ahhoz, hogy az életet boldogan tudjuk élni”
– mutatott rá Baán Izsák.
„Hogy mit csinált Gellért hét évig a magányban és a csendben? – tette fel a kérdést a bencés perjel. – Jézus pihenni hívja a tanítványokat – emlékeztetett –, így jó lenne azt gondolni, Gellért is hét évig pihent. De nem egészen így volt. A legenda más történetet hagy ránk. Mégpedig azt, hogy egy napon, amikor Gellért a kunyhójában ülve írogatott és gondolata valahová messzire szállt, egy szarvastehén toppant be hozzá a borjával. Ám ezután elfutott, hátrahagyva a szarvasborjút. Valamivel később Gellért az erdőre ment. Onnan visszatérve egy farkast is talált a küszöbön. Ez szintén beköltözött melléjük, így ettől kezdve Gellért, a szarvas és a farkas együtt éldegéltek. Szent Gellért bakonybéli ikonja is ezt ábrázolja: a szerzetest, akinek az egyik oldalán a szarvas, másik oldalán a megszelídített farkas áll. Ez egy nagyon szép kép. Hét évnyi békesség.”
„Ma úgy fogalmaznánk: cukiság – folytatta Baán Izsák –, egymás mellett a kis szarvasborjú és a farkas. Ám a középkori legendában ennek egészen más olvasata van – mutatott rá. – A szarvas a vágyak jelképe, a mély emberi vágyaké. Ahogyan a zsoltáros is mondja: a szarvas a forrás után vágyakozik, akárcsak a mi lelkünk a teremtő Isten után. A farkas viszont az indulat, az agresszió képe. Ez a történet tehát arról szól, hogy Gellért, midőn csendbe és magányba vonul, harcol: meg kell küzdjön vágyaival és indulataival. Számára ez a hét év azzal telik, hogy a csendben és magányban összebékítse a szarvast és a farkast: meg kell szelídítenie saját belső világát.”
A bencés elöljáró leszögezte: mindez üzenet a mai ember számára is, s egyben meghívás arra, hogy bár szarvasként mi is ösztönösen menekülnénk – csakhogy mi az Úr elől –, álljunk meg, és figyeljünk.
„Ahhoz, hogy emberibb emberek legyünk, hogy vágyainkat és indulatainkat szelídíteni tudjuk, ahhoz szükségünk van a csendre, a magányra.”
Mit is jelent ez: megszelídíteni a vágyainkat? „Először is vizsgáljuk meg, milyen érzések dolgoznak éppen bennünk – tanácsolta a perjel. – Lehet, hogy elfáradtunk az úton; szomjasak és éhes vagyunk. Ám ennél talán vannak mélyebb vágyak is. A képzeletbeli szarvas megszelídítéséhez érdemes megtalálni azt a vágyunkat, amely a szívünkben a legmélyebben lakik. A vágyaknak ugyanis van egy olyan természete, hogy egyrészt arra hívnak bennünket, hogy jobbak, többek legyünk, hogy szeressünk, hogy tudjunk meg minél többet a világról; ugyanakkor van egy félelmetes oldaluk is, ez pedig a hiány minősége. Hiszen a szívünkben nagyon sok hiány is van. Számtalan vágyunk hiányként jelenik meg: vágyként a figyelemre, a jó szóra, visszajelzésekre, a szeretetre.
Akkor van baj, amikor ez a bennünk lakó szarvas galibát csinál – magyarázta a perjel. – A legendában azt olvassuk, hogy a szarvasborjú felborította Gellért tintásüvegét. Ez is egy nagyon jó szimbólum: időnként a vágyaink felborítják a belső rendünket. Meg kell hát szelídítenünk magunkban a vágyakat. Először is szembe kell velük nézni és fel kell ismerni őket, ezt nem lehet megúszni önkorlátozás nélkül” – szögezte le Baán Izsák.
„Az egész emberiségre és a Föld bolygóra nehezedő krízis szempontjából sincs nagyon más megoldás, mint vágyaink visszafogása – tette hozzá a szentmise szónoka. – A szerzetesi hagyomány, és alapvetően a keresztény hagyomány is számos olyan módszert ismer, ami ebben segít: a böjt, az imádság, a virrasztás, a szegénység, az önkéntes lemondás… s elsősorban, hogy Isten elé vigyük ezeket a vágyakat.
A zsoltáros is úgy mondja: »előtted van minden kívánságom« (vö. Zsolt 38,10).
Olyan hiányainak vannak, hogy azokat senki és semmi más nem tudja betölteni, csakis Isten
– húzta alá Baán Izsák Ám a szarvas mellett ott áll a farkas is – figyelmeztetett. – Talán ez a legnehezebb: a bennünk lakó indulatok megzabolázása. Szoktuk is mondani, amikor felbosszantanak, hogy »előjött belőlünk az állat«. Ugyanakkor indulataink önmagukban nem rosszak: Isten helyezte belénk őket, hogy tudjunk törekedni a jóra, és hogy tudjunk küzdeni a rossz ellen. Baj akkor van, ha indulataink céltáblája a másik ember lesz, aki testvérünk, s akit szeretnünk kellene.
Mi, keresztények gyakran monjuk: »én nem haragszom senkire, bennem nincsenek indulatok«. De bizony vannak. Mindenkiben vannak. Szent Benedek azonban arra figyelmeztet: a haragot ne engedjük kitörni. Gellért bakonybéli ikonja és a szent üzenete ez:
az imádságban, csendben, magányban megélt belső munka eredményre vezet, s gyümölcse nem más, mint a szabadság.
Az irodalomtudós, Török Endre mondta, hogy »a szabad ember, aki nem sért és nem sérthető«. Gellért remetesége végén szabad emberként indul Csanád, Marosvár felé, hét év belső küzdelem után. S ez a lázas munka titka, amit ezt követően missziós püspöki szolgálatában megélt ott a keleti végeken.
S mindez végül felrajzolja azt is, hogy hogyan is vagyunk kapcsolatban egymással mi is: papok és püspökök, szerzetesek és hívek. Elsőre úgy tűnik, minthogyha azok állnának a frontvonalban, akik körül a kézzelfogható evangelizáció történik a mindennapokban, mi pedig a bakonybéli Gellért nyomán járva csupán a hátország lennénk, ahol az ember dolgozhat magán azért, hogy hiteles legyen. Ám az mégsem úgy van, hogy a világban élők a frontvonal, a monostor pedig a csendes és békés hátország. Merthogy az igazi front nem kívül van, hanem bennünk, és ebben nincs különbség szerzetes és világban élő, pap és püspök között. Ezt a belső harcot a szarvassal és a farkassal mindannyiunknak meg kell vívnunk. E harc gyümölcse pedig az hogy készek vagyunk szabadon tanúságot tenni Jézusról.
Bakonybél és a bakonybéli Szent Gellért üzenete tehát ez: belépni a csendbe, s ott elvégezni a belső munkát, s megvívni a belső harcokat.
Mindegy, hogy ezt az otthoni imasarokban, egy üres templomban, vagy elvonulásban tesszük. A fontos az, hogy vágyainkat és indulatainkat megbékítve szabadon és hitelesen tanúságot tegyünk végül Krisztusról” – zárta szentbszédét Baán Izsák, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele.
Az ünnepi szentmise püspöki áldással zárult.
Közvetlenül a szentmise után vesperást imádkoztak a szerzetesek. Végül a napot a szegedi Solis Consort Barokk estje zárta.
Az együttes a Szent Gellért Nemzetközi Zenei Fesztivál keretében érkezett Bakonybélbe. A nemzetközi előadókat és közönséget vonzó fesztivált 2008-ban Kiss-Rigó László szeged-csanádi főpásztor és Robert Bachmann svájci zeneszerző-karmester közösen hívta életre. A bakonybéli barokk est egyúttal a szegedi fesztivál tisztelgése is volt Szent Gellért bakonybéli remeteségének 1000. évfordulója ünnepén.
A bakonybéli Szent Gellért-ünnep részletes programját IDE kattintva tekinthetik meg, a szegedi Szent Gellért-fesztivál programja pedig ITT érhető el.
Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika
Fotó: Oláh Gergely Máté
Magyar Kurír