Díjazták a Betlehemek alkotóit

Tavaly októberben hirdette meg a Dóm Látogatóközpont „Nem lehet csoda nélkül élni” címmel Betlehem-készítő pályázatát. A felhívásra 115 különböző technikával és méretben készült mű érkezett. Az egyéni alkotók mellett hittanos csoportok, iskolai osztályok és családok is készítettek közösen Betlehemeket, így összesen csaknem ötszáz gyereket és felnőttet bírt alkotásra a pályázat. 

Miniatűr és gigantikus, rajzolt, festett, ragasztott, horgolt és faragott Betlehemeket is készítettek a kisebb és nagyobb, egyéni és közösségi pályázók. Volt, aki kukoricacsuhéból készítette el az istállót, benne a szent családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és a jászolt körülvevő állatokkal, más tobozokból alkotta meg a művét, de készült befőttes üvegben felállított és annak falára festett, dobozokból és kavicsokból összeállított és agyagból formázott Betlehem is. Egészen modern művek is születtek, a Csapó-család például mérnök-Betlehemet alkotott tranzisztorokból, ledekből, kondenzátorból és PCR csövekből. Alkotásuk hátteréül egér idegsejtek mikroszkópos képe szolgált.

A beérkezett műalkotásokból kiállítás nyílt a Dóm Látogatóközpontban, amely csütörtökig volt megtekinthető. A tárlat zárása alkalmából az intézmény díjátadó ünnepségre invitálta a pályázókat, ahol nem hirdettek dobogós helyezéseket, hanem minden alkotót oklevéllel és ajándékkal jutalmaztak. A jutalmakat Kiss Edit intézményvezető adta át a pályázóknak.

A díjátadás után szeretetvendégséggel kedveskedtek a Látogatóközpont munkatársai a Betlehemek készítőinek.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Gémes Sándor