Családos orvosok. Két hivatás, egy ember. Az orvosi hierarchikus rendszer miatt nagy a szakmai nyomás, a teljesítmény kényszer a családok orvos tagjain. Emberként végesek vagyunk, de szeretnénk a legjobban, keresztény hitünkhöz, Istenhez hűen élni a magas szakmai és családi kihívásokat tartalmazó mindennapokat. Hogyan lehetséges? Más orvos családok milyen megoldásokat találtak?
2022. november 12-én szombaton a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálata orvos családoknak szervezett találkozót Szegeden a Katolikus Házban „A család és munka egyensúlya orvos családokban – hitünkhöz hűen” címmel.
Az interaktív alkalmon Prof. Dr. Kovács László tanszékvezető egyetemi tanárral, Dr. Kardos Zsuzsanna gyermek-háziorvossal és férjével, majd Elek László SJ jezsuita atyával beszélgettek a résztvevők.
A találkozón nyolc család tagjai vettek részt gyermekeikkel, összesen huszonnégyen.
A beszélgetés az orvos családok életéhez kapcsolódó kérdésekről, a hétköznapokról, a kisebb és a nagyobb léptékű döntésekről folyt. Többek között szó került arról, melyik időszak volt eddig a legnehezebb a hivatás és a család összehangolása szempontjából, milyen szempontok voltak fontosak egy-egy egész családot érintő döntés meghozatalában.
A résztvevők beszélgettek egymással arról is, melyik család hogyan oldja meg az otthoni mindennapokban a rend, a tisztaság, a közös étkezések, a gyermekekkel foglalkozás teendőit a munka, a gyógyítás, az oktatás, kutatás mellett. Hogyan tudnak a párok egymásra figyelő közös időt is tölteni? Arról is szó esett, hogy mire sajnáld, és mire ne sajnáld a pénzt. Mi az, ami értékes annyira, hogy érdemes túlmunkát vállalni a családdal, gyerekekkel, magaddal töltött idő mérlegelésében? Mindezek után szóba került a kiégés is.
Elek László SJ arra hívta a résztvevőket, hogy írják fel egy előre hajtogatott lap meghatározott részeire, hogy mi az, ami nem segíti a kiegyensúlyozott életet, s mi az, ami segíti. A másik oldalra az Istennel való egyensúly kérdésére adott válaszok kerültek, ezután hajtogattunk, hajtogattunk és végül kaptunk egy kis vitorlás hajót.
Ezzel a gyakorlattal az istenkapcsolat, az Istenre való ráhangolódás témájára tértünk át. A vitorláshajózással hozta párhuzamba László atya ezt a témakört. Az „isteni” tevékenység: a szél fúj, vagy nem, milyen irányból, milyen erősen, vált-e irányt, milyenek a hullámok, míg az emberi tevékenység az erre történő reagálás: húzás, engedés, mozdítás stb. Ebből az együttes munkából fordul megfelelő irányba és halad előre a hajó. Valahogy így tudunk együttműködni Istennel. Egészen biztosan nem nyílegyenes úton a lehető leggyorsabban – mint ahogy vitorlázni sem lehet így (a szélirány, szélerő, hullámzás erősen meghatározza), – hanem az Istenre hangolódva, finoman vagy erősen korrigálva, néha lassabban, néha gyorsabban szeli a cél felé tartva a habokat a hajó – az életünk.
A beszélgetés érintette a hamis istenképeinket is, hangsúlyozva, hogy mennyire szeret minket Isten, nem, mint nélküle mindent megoldani akaró ügyes ÉN-eket, hanem, mint Vele kapcsolatot kereső, figyelmünket Felé fordító, Vele együttműködő embereket.
Az alkalomra a teljes családokat hívtuk, a gyermekek egy közeli teremben társasoztak, mesét hallgattak, rajzoltak, színeztek, őszi faleveleket gyűjtöttek, kézműveskedtek. A találkozó legifjabb résztvevője az 5 hetes Vince volt.
Az együttlétet a családok közös ebédjével zártuk a szegedi Katedrális Étteremben.