Nigériai iskolaépületre gyűjt a magyar missziós orvos

Szegényeket, árvákat, gyerekeket és időseket segít az a nigériai rend, amelynek alapítóját Fodor Réka missziós orvos hozta el Szegedre. Múlt heti látogatásukkor arról beszéltek, mekkora szükség van a hozzájuk hasonló hívekre a világ egyik legkorruptabb országában.

Fodor Réka missziós orvos, az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány alapítója járt múlt héten Szegeden. A Dóm Látogatóközpontban Amaka Caroline Osegbo nigériai rendalapító missziós nővérrel meséltek munkájukról, amit évek óta a világ egyik legkorruptabb országában végeznek. A magyar háziorvos 2005-ben járt először Afrikában, segítő munkáját az ismert idegsebész, Csókay András inspirálta. Az ott látottak miatt hozta létre alapítványát, melynek segítségével mostanra több mint 150 millió forintot tudott eljuttatni magyar emberektől nélkülöző afrikaiaknak. Ebből elsősorban élelmiszert vásároltak az éhezőknek, de jutott belőle kórházi felszerelésre is. A magyar doktornő és az Isteni Irgalmasság Missziós Nővérei rend alapítója egy nigériai temetésen találkoztak, Réka pedig fontosnak tartotta, hogy elhozza őt Magyarországra és történetén, munkáján keresztül bemutassa, vannak még a fekete kontinensen olyan emberek, akik hozzá hasonlóan Jézus példáját követve fordulnak a nehéz sorsúak felé.

Amaka nővér 30 éve szerzetes tanár. – A mélyszegénységben élő gyerekeket összegyűjtjük az utcáról és neveljük, oktatjuk őket. Ez ugyanis az egyetlen esélyük arra, hogy a jövő társadalmának tagjai tudjanak lenni, ne váljanak lecsúszott drogosokká. Nigériában viszont pénz nélkül nem lehet beiratkozni az iskolába, így a nincstelenek, vagyis az emberek többsége kiszorul az oktatásból. Mi amellett, hogy ezt biztosítjuk nekik, a kórházi ellátásról is gondoskodunk, ha szükséges – magyarázta.

Közösségében jelenleg 150 nővér dolgozik, Nigériában, Kamerunban, Burkina Fasóban, Kongóban, Olaszországban és Indiában is van árvaháza, iskolája, de üzemeltet szegény- és idősotthont is. Jelenleg 200 fiatalról gondoskodnak bölcsődéstől a középiskolásig. Minden adományt, amit kapnak, a gyerekekere fordítanak, így a külsőségekre egyáltalán nem adnak. Nincsenek berendezési tárgyaik és a földön alszanak. Mutatott fotót egyik iskolájukról, ahol csupán egy kifeszített ponyva véd az esőtől és a tűző naptól, a táblát pedig egy fatörzsre akasztják. – Magyarországon sok szép iskolát láttam, de nekünk ez a kevés is elég. Mindenesetre az itteni gyerekek nem is tudják elképzelni, milyen szerencsések – mondta.

Hogy valóban mennyire odafigyelnek arra, mire költenek, jól mutatja jelenlegi tragédiájuk is: öt papot, egy nővért és két plébániai tagot egy hónapja elraboltak tőlük Kamerunban, a váltságdíjat azonban nem fizetik ki értük. Nem csak azért, mert nem tudják, hanem azért is, mert ha engednének a zsarolásnak, minden pénzüket a bűnözők vinnék el. Fodor Réka is tisztában van vele, hogy fehér nőként hatalmas veszélyt jelent a rendre, de azt is látja, orvosi munkájára milyen nagy szükségük van az ottani embereknek. Ezért kiképzésen vett részt, hogy tudja, mit kell tennie, ha őt is elrabolnák.

Az Afréka Alapítvány, mely 30, Amaka-nővér által felkarolt gyermek tandíját fizeti, jelenleg arra gyűjt, hogy a bemutatott, ponyvatetős iskolája helyén egy rendes kőépület létesülhessen. Ehhez gyűjtöttek adományokat országjáró körútjukon, de átutalással a továbbiakban is tudnak fogadni anyagi támogatásokat.

 

forrás: delmagyar.hu

fotó: Török János