Harmincöt éves a ruzsai templom

A hétvégén ünnepelte 35 éves fennállását a ruzsai Urunk Színeváltozása templom. Ebből az alkalomból tartott ünnepi szentmisét Negyela Zoltán. A plébános azonban a templom születésnapján túl aktuális kérdésekről is prédikált.

A mai kor egyik legfőbb problémájáról, a stresszről beszélt vasárnapi prédikációjában a ruzsai Urunk Színeváltozása templom plébánosa. Negyela Zoltán egy félig teli pohárral példálózott. Elmondta, hogy egyszer egy pszichológus amikor a stresszről beszélt a kezébe vett egy poharat, ami meg volt töltve vízzel. Ezután azt a kérdést tette fel, hogy vajon milyen súlya lehet ennek a pohár víznek. A pszichológus meg is válaszolta a kérdést, és azt mondta a hallgatóknak, hogy nem az a lényeg, hogy milyen súlya van a pohárvíznek, hanem az, hogy meddig tudjuk tartani.

– Ha csak egy percig tartjuk, akkor szinte semmi súly nincs. Ha egy órát, akkor már elkezd fájni a kezünk. Ha egy napot, akkor már elkezd zsibbadni, végül pedig le kell vágni – mondta a plébános.

Negyela Zoltán szerint ugyanígy van a stresszel is. Ha hónapokig gondolkozunk rajta, megbénítja az idegeinket. A plébános arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor nehéz helyzet van az ember életében, nincsenek körülötte akik igazán segítenének, csak néhányan.

– Ugyanakkor a mai nap ünnepe azt is sugallja számunkra, hogy – bár nehézségek között élünk – nem szabad arról megfeledkezni, hogy Magyarországon még nem éhezünk, nem kellett feladni az egzisztenciánkat – fogalmazott Negyela Zoltán.

A plébános a mise második felében pedig a templom születésnapjáról beszélt. Elmondta, hogy ugyan most 35 éves a templom, de a megépülését legalább 15 év előkészülete előzte meg.

– A templomot elsősorban ti, kedves testvéreim, ti szerettétek volna felépíteni, akik itt vagytok nap mint nap, és építitek, életben tartjátok közösségünket – hangsúlyozta a plébános.

A ruzsai templom alapkövét 1985. február 25-én Udvardy József püspök tette le, és 1987. augusztus 8-án szentelte fel Gyulay Endre megyés püspök Urunk színeváltozásának tiszteletére. 1991-ben harangtorony, 1993-ban új plébánia épült. 1998. augusztus 9-én a megyés püspök két új harangot áldott meg. 1999. április 24-én a templom toronyórát kapott, amelyen Ruzsa község címere mellett két M betű jelzi a Magyar Millenniumi Esztendőt.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Török János