10 éve dolgoznak a keresztény romák felemeléséért

A hazán, a jelenen és a jövőn is osztozni kell a romákkal a nem romáknak, ezért is kell dolgozni a roma fiatalok felemelkedésért – jelentette ki Hegyi László miniszteri biztos a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 10. születésnapi ünnepségén. Hazánkban a hálózatnak jelenleg 11 tagja van, közülük 9-en képviseltették magukat a szegedi rendezvényen.

Tíz évvel ezelőtt elindultunk egy úton, amikor az egyházak és az állam megfogalmazott egy olyan szándéknyilatkozatot, mely révén az ígéretekből cselekvések lettek, a romaügy kulcskérdés lett és létrejött egy hálózat, amely változást hozott a társadalmi felzárkózásban – mondta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Szegeden, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 10 éves jubileumának alkalmából szervezett konferencián.

Kiemelte, a kollégiumban nemcsak ellátást, ösztöndíjat kapnak a fiatalok, hanem útitársakat is, akik végigkísérik őket az úton akkor is, amikor már nem tagjai a kollégiumnak.

Beszélt arról is, hogy nemcsak roma, hanem nem roma hátrányos helyzetű fiatalok is a kollégiumok tagjai, hiszen a hálózat célja, hogy megtanuljanak együtt élni. Megjegyezte, az állam megtalálta az összekötő kapcsot ehhez, ez pedig a hit, ami a roma és a nem roma fiatalokat összetartja, ezért lett keresztény a szakkollégiumi hálózat.

A „Hittel, tehetséggel – Roma szakkollégisták tudományos munkái 2011-2021” című konferenciát a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium szervezte meg a Gál Ferenc Egyetemen.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök az eseményen arról beszélt, hogy a Szegedi Tudományegyetem 100 évvel ezelőtt költözött Szegedre, az egyházmegye pedig 9 év múlva lesz 1000 éves, és bár ezen számok mellett a hálózat 10 éve nem tűnik jelentősnek, de történelmi jelentőségű az, amit a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat megvalósított.

A rendezvényen Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta, hogy 50 évvel ezelőtt, amikor a világban létrejött a romaügy, Magyarország képviselői már akkor fontosnak tartották, hogy a kezdeményezés mellé álljanak, 2011-ben pedig, amikor európai szintre lépett, akkor Magyarország élen járt.
Leszögezte, Magyarország Európának és a világnak is példát mutathat a romaügyi kérdésben, hiszen a kormány olyan intézkedéseket tesz, amelyek a nemzetiség fennmaradását szolgálják.

Forrás: delmagyar.hu

Kép: Kuklis István