Hálát adtak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Tíznél is több plébánia csatlakozott megyénkből ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melynek során a lelkipásztorok és hívek azért adtak hálát, hogy világjárvány ellenére is megvalósulhatott idén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az egyházi év utolsó előtti napján köszönetet is mondtak az elmúlt egy esztendőért.

– Bár a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus véget ért, a szervezők úgy döntöttek, hogy november 20-ra egy olyan kezdeményezést hirdetnek, amelyen hálát adunk a kongresszus kegyelmeiért. Így ezen a napon a templomokban egyórás szentségimádást tartottunk – mondta el lapunknak Fazakas Attila, az algyői Szent Anna Plébánia és a móravárosi Szent Kereszt Plébánia plébánosa.

Világszerte szentségimádást tartottak szombaton, a hívek pedig egymásért imádkoztak. Csongrád-Csanád megyéből több mint tíz plébánia csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, köztük az algyői és a móravárosi is.

– Nem szokatlan, hogy ilyenkor, Krisztus Király előestéjén szentségimádást tartunk, hiszen ez az egyházi év utolsó vasárnapja előtti este, így ahogyan a polgári év végén, úgy az egyházi év végén is hálát adunk Istennek. De Algyőn minden csütörtökön csendes szentségimádás előzi meg a szentmisét, valamint a hónap első vasárnapjain megtartott szentmise végén is szentségimádási percek vannak. Ugyanígy Móravároson is első vasárnap szentségimádást tartunk, valamint ott minden hónap első péntekén is elvégezzük – magyarázta a lelkipásztor.

Fazakas Attila kiemelte, szombaton hálát adni mentek a templomba, és bíznak abban, hogy ez a hálatelt szív sokáig elkísér mindenkit.

A legtöbb plébánián a lelkipásztor által vezetett szentségimádás volt, valamint néhol gitáros dicsőítő szentségimádás tartottak, például a szőregi katolikus templomban. Mindemellett pedig volt olyan templom is, ahol csendes szentségimádáson vehettek részt a hívek. Fazakas Attila elmondta, ez utóbbi abban különbözik, hogy a hívek a lelkipásztor nélkül végzik az imádságot Jézus előtt, ezért hívják csendesnek. Hozzátette, ez főként azokat a közösségeket jellemzi, ahol kevésbé tud jelen lenni a plébános, mert annak több egyházközséget kell ellátnia.

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba