Újabb iskolák kerültek be a Digitális Iskola programba

Nagyjából ezer új digitális eszközt adományoz a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola programjában a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő tizenkét oktatási intézménynek.


A Vodafone Magyarország Alapítvány 2015-ben hozta létre a programot azzal a céllal, hogy növelje a tanárok és diákok digitális kompetenciáját, és lehetővé tegye az elmaradottabb térségekben élőknek is a digitális világ elérését. A programban részt vevő iskolák száma a Csongrád és Békés megyei intézmények bevonásával csaknem megduplázódik: immár 50 intézmény 13 ezer tanulója és 1400 pedagógusa kap lehetőséget, hogy éljen a program előnyeivel.

A Digitális Iskola programban való részvételhez hozzávetőlegesen 1000 új digitális/okoseszközt és az ezekhez szükséges kapcsolatot biztosítunk az újonnan csatlakozó intézmények tanulóinak.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának tagja.

Megyénkből első körben a baksi Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda került be a programba. Az első kétszáz táblagépet és laptopot tegnap adták át az intézményvezetőknek. Kiss-Rigó László megyés püspök úgy fogalmazott, a nagylelkű adomány robbanásszerű fejlődést hoz majd az intézményekben.

A Vodafone kiemelte, kezdetben az volt a céljuk, hogy meghozzák a gyerekek kedvét a digitális eszközökön történő tanulásra, vagyis hogy megmutassák, hogy ezek az eszközök nemcsak a közösségi csatornák használatára alkalmasak, hanem játszva lehet tanulni velük. Ezután koncentráltak a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztésére, amelynek idén is nagy szerep jut. Hozzátették, a program új eleme idén, hogy nem csak a fent említett iskolára, hanem középiskolákra, a Gál Ferenc Főiskola szarvasi Pedagógiai Karára is kiterjeszti a tevékenységét. Utóbbi esetében a Vodafone Magyarország Alapítvány a digitális kompetenciafejlesztést beemelte a pedagógiai módszertanba, ezáltal a leendő tanárok már a tanári gyakorlat során elsajátíthatják a szükséges ismereteket.

Forrás: delmagyar.hu