Felemelő érzés volt a február 5-ei Balassi-emlékmise: az oltárnál a két, szentelésre váró Balassi-karddal (egy kiváló költő és egy remek műfordító jeles díja, Bálint-napkor lesz átadva ünnepélyes keretek között) a felújítás alatt álló, megrepedve és felállványozva is pompázatos Szent Teréz-székesegyházban, a két püspökkel (Pénzes János szabadkai és Kiss-Rigó László szeged-csanádi egyházmegyei vezetővel), a vajdasági magyar közösség megbecsült papjaival, a Paulinum növendékeivel, a sok hívővel, a magyarországi Misztrál együttes lélekmelengető produkcióival, a szabadkai Pro Musica kamarakórussal, Borbély Zoltán orgonaművésszel és Paskó Csaba karmesterrel, a Szent György Lovagrend tagjaival, a zsidó és a protestáns egyházak vezető személyiségeivel, Magyarország szabadkai főkonzulátusának és a vajdasági magyar közélet képviselőivel, a szentmise végén felcsendülő Boldogasszony Anyánk néphimnusszal, a lourdes-i kilenced közepén, a gyönyörű Mária-szobor közelében…
Az emlékmise után a kilenced imái töltötték meg a templomteret, a sekrestyében a leköszönő Pénzes János szabadkai megyés püspökkel válthattam néhány mondatot, miközben arra vártunk kollégámmal, hogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel elkészíthessük az interjút. A két egyházmegyei elöljáró közvetlensége, a társaságukban eltöltött néhány perc felbecsülhetetlen élmény.
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
teljesíts meg!
[…]
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
letört szárnyát;
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
bú s kín nélkül!
„Negyven évet élt mindössze, de ezalatt egyik végletből a másikba vitte sorsa. Volt gazdag főúr és üldözött bujdosó, művelt humanista és garázda kalandor, szerelmes költő és duhaj nőcsábász, hős végvári vitéz és alkudozó lókereskedő. Személyisége és életpályája sűrítve foglalta magában, költészete pedig összegző és maradandó érvénnyel fejezte ki a magyar reneszánsz fénykorának jellegzetességeit és ellentmondásait. […] A három legfőbb érték, a versek három főtémája: Isten, szerelem és vitézség lényegében egységet alkotott.” (http://enciklopedia.fazekas.hu)
A Balassi Bálint-emlékkard nemzetközi irodalmi díjat az idén Nagy Gábor József Attila-díjas költőnek, irodalomtörténésznek, a Hitel folyóirat rovatvezető szerkesztőjének és Paszkál Gilevszki macedón műfordítónak ítélte oda a Balassi Kard Művészeti Alapítvány. A Szkopjéban élő Gilevszki számos magyar költőtől — köztük Juhász Ferenctől és Nagy Lászlótól — fordított verseket az elmúlt fél évszázadban. Balassi Bálinttól több mint tíz költeményt ültetett át anyanyelvére.
A XVI. századi magyar költőóriásnak emléket állító díj a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne a Balassi költészetét fordító, európai szellemiségű külföldieket jutalmazza. Vajdaságból eddig Tari István óbecsei költő vehette át, 2009-ben.
A hagyománynak megfelelően a kardokat szentmisén áldják meg, mindig más és más városban. Az idén a szabadkai püspökséggel együttműködve a Szent Teréz-székesegyház volt a helyszín (a zarándokló mise először érkezett hozzánk), az emlékmise celebránsa pedig Kiss-Rigó László, a Szeged—csanádi Egyházmegye püspöke volt.
— Mindannyian tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy a világban mennyi kettősség van körülöttünk. Egyrészt azt látjuk, hogy milyen csodálatosan szép a környezetünk, az anyagvilág, milyen csodálatos harmónia sugárzik belőle, milyen óriási kincseket rejt magában, melyeket saját magunk javára kamatoztathatunk, és az ember milyen csodálatos, mennyi szépre, jóra képes, milyen csodálatos az emberi közösség. Másrészt viszont azt is tapasztaljuk, hogy micsoda borzalmak, szenvedések, küzdelmek, gonoszságok azok, amelyek értelmetlenül tönkre tudják tenni az életet és az anyagvilág szépségét, csodáit. Nem mondhatjuk azt, hogy ma kevesebb küzdelem van az életben, mint tegnap, tíz, száz vagy ezer évvel ezelőtt — csak más. Amikor Istenhez fordulunk, azt reméljük, hogy ő majd elveszi az életünkből mindazt, ami szenvedés, rossz, gonoszság, küzdelem. Ám nem azért nevezzük Jézust a Megváltónak, mert aki hozzá tartozik, annak tejben-vajban fürdés az élete — ő az, aki megtanít átélni a küzdelmeket, nehézségeket (nem pedig kikerülni), úgy, hogy az ember ember maradjon. Az ember életét az teszi tönkre, ha eltávolodik Istentől, lelkiismeretétől, és csak magával foglalkozik, önző lesz, megromlik a kapcsolata a többi emberrel. Ezt nevezzük bűnnek, nem valami elvont dolgot. Attól, aki Krisztus felé fordul, és élő kapcsolatban van Istennel, a Megváltó nem a nehézségeket veszi el, hanem megtanítja végső győztesnek, boldognak lenni a belső szabadsággal, a külső körülmények ellenére is. A Balassi-emlékmise azokért van, akik az irodalom, a kultúra, a művészet eszközeivel küzdenek, és a Balassi-kard is ezt jelképezi — mondta prédikációjában Kiss-Rigó László.
A Szeged—csanádi Egyházmegye püspökével a mise végeztével közéleti témákról is beszélgettünk, az Európát megosztó jövőképről és a közelgő európai parlamenti választásokról — köztudomású ugyanis, hogy a püspök atya szerint a XX. század diktatúráinak bukása után már senkire sem lehet szájkosarat rakni, így a papokra sem, és az egyház nem folytat ugyan pártpolitikát, de magától értetődően azokat támogatja, akik a keresztény értékek mentén tevékenykednek.— Érdemes különbséget tenni két dolog között. Az egyik a személyes hite valakinek, a Krisztusba vetett személyes keresztény hite, melyért mindenkinek saját magának kell megdolgoznia, és ebben segíthet a család, a társadalom, a nemzet, a hagyomány, a nagyszülők, a gyökerek. Ettől ha nem is teljesen különböző, de más dolog a keresztény gyökerek tudata. Erre szokták mondani, hogy Európának ezen a részén még az ateista is keresztény, mert ha személyes hite nincs is, de óhatatlanul és ténylegesen abban a kultúrában él, amelynek gyökere a keresztény értékrend. Európában ma sajnos azt látjuk, hogy ezt sokan tagadják, nem veszik figyelembe, talán szégyellik is. De aki ezt teszi, az a saját identitását tagadja meg, és immunissá válik a társadalom mai problémáival szemben. Annak idején túléltük az ateista diktatúra veszélyeit, most remélhetőleg túl fogjuk élni a fenyegető nihilista diktatúra veszélyeit is, melyet az az ideológia képvisel, amelyet az előbb említettem: szinte önként és dalolva mondjunk le az identitásunkról, tagadjuk meg a múltunkat, gyökereinket, értékeinket. Aki ezt teszi, nemcsak önpusztító, hanem a társadalmunk pusztításában is részt vesz. Remélem, hogy mi, keresztények kovász lehetünk az európai társadalomban, hogy újra felfedezzük, tudatosítsuk értékeinket, és ezáltal az egész társadalmat erősítsük. Különféle szempontok alapján szokták értékelni a közelgő választásokat. Én az egyház értékrendje szempontjából úgy fogalmaznék, hogy vannak olyanok, akik tudatosan vállalják és elvárják, hogy azok, akiket megválasztanak, a keresztény értékrendet képviseljék, arról tegyenek tanúságot, azt próbálják erősíteni a társadalomban, mindannyiunk javára — és vannak olyanok, akik ezeket az értékeket megtagadják, a jelszavuk, ideológiájuk pedig az, hogy tartsunk egyenlő távolságot minden értéktől. Ez ellen úgy tudunk fellépni, ha sajátos, hiteles módon tanúságot teszünk értékeinkről. Amikor egy demokráciában ezt meg kell vallani, akkor olyanokat kell választani, akik szintén így gondolják. Az egyház emberek közössége, olyan embereké, akik legalábbis túlnyomó többségben nincsenek eltiltva a közélettől, tehát a legtermészetesebb dolog a közéletben részt venni, értékeinkről tanúságot tenni.
Szalai Attila felvételei
Forrás: hetnap.rs