Családi Nap

Az augusztus 28-i Placido Domingo koncertet követően a Szeged-Csanádi Egyházmegye közössége is birtokba veheti az újonnan épült Szent Gellért Fórumot.

Az épületkomplexum nem csak a nyolcezer nézőt befogadó stadiont, hanem a kiegészítő létesítményeket, a 460 fős, több funkciós csarnokot, az edzőpályákat, tenisz- és kézilabdapályát, a gyermekjátszóteret és még sok más, kisebb létesítményt foglal magába, amelyek igazi családi együttlétre alkalmas sport- és szabadidőkombinátot alkotnak. Így a Fórum a versenysport, a szabadidős tevékenységek, az iskolai oktatás, a különböző rendezvények, konferenciák, évnyitók és más közösségi programok helyszínéül is szolgál.

Szeptember 8-án, vasárnap, 10 órától délután 6 óráig Koltay Gábor rendezésében egész napos programsorozattal várja a Fórum az egyházmegye területén élő családokat, érdeklődőket, akiknek a szervezők sokfajta programot biztosítanak. A rendkívüli érdeklődésre tekintettel, a helyre szóló jegyeket az előzetes igények felmérése után, augusztus 20. követően osztják szét a plébániák, iskolák, egyházi intézmények között.

Tíz órakor a stadionban lesz a gyülekező, és a közönség ekkor nézheti meg először a látványos építményt. Ezt követően 11-16 óra között a Fórum területén épített hat nagyméretű színpadon, köztük két gyerekszínpadon, sokműfajú kulturális program lesz, neves előadókkal és együttesekkel. A kulturális kavalkádban fellép a Kormorán, a 100 Folk Celsius együttes, az Ed Philips and the Memphis Patrol, Varga Miklós és Kalapács József, Szűcs Antal Gábor és Gál Péter latin duó együttese, nem utolsó sorban pedig a szegedi Molnár Dixieland Band. A musical és operett műfaj kedvelői népszerű slágerösszeállításokat élvezhetnek Kádár Szabolcs és Gulyás Attila színművészek és társaik, valamint a Petőfi Musical Stúdió fiataljainak közreműködésével. A gyerekek az Alma és a Kolompos együttes, Csilla és a Banda, valamint a Bab Társulat műsorát élvezhetik. Vendégeink lesznek a komáromi Magyarock Dalszínház művészei musical és gyermekeknek szóló programjukkal és a Tordasi Szivárvány együttes. Az artistaművészet csillagai mellett „utcazenészek”, néptáncosok is gondoskodnak az egésznapos jó hangulatról. Délután három órakor a stadionban 2×20 perces öregfiúk mérkőzésre is sor kerül a Fradi és az Egyházmegyei öregfiúk csapatai között.

A stadionban a látványos megnyitóünnepség 17 órakor kezdődik, amelyben a 100 tagú makói Forgatós Táncegyüttes és barátaik (koreográfus: Doktor László) mellett ismert színészek és énekesek – Varga Miklós és két gyermeke, Szabolcs és Vivien, a Kormorán szólistái, Vadkerti Imre és Fehér Nóra, valamint Sipos Imre és Ruttkay Laura – is közreműködnek. A megnyitó műsor végén hangzik el a csapat indulója, amelyet Ne féljetek címmel Koltay Gergely írt, és amelynek előadásában a futball csapat játékosai is közreműködtek. A programsorozat zárásaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ünnepi szentmisét celebrál a stadionban.

Nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az egyházmegye alapító püspökéről, Szent Gellértről elnevezett Fórumba, hogy együtt avassuk fel azt a szép és sokfajta tartalommal szolgáló új sport és szabadidőközpontot, amely kulturált sportolási lehetőséget, szórakozást, hasznos szabadidőtöltést biztosít.

A Családi napon való részvétel regisztrációhoz kötött; az esemény zártkörű.