NEGYEDSZERRE ÜNNEPELT AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT IMAKÖR

A székesegyház Árpád-házi Szent Margit Imaköre október 8-án Magyarok Nagyasszonya Imaünnepet tartott a dóm búcsúi hetének programjába illesztve. Szeretett templomuk védőszentje ünnepnapján, régi szokást felelevenítve, második alkalommal imádkoztak el 1000 Üdvözlégy Máriát, égi Édesanyánkat megtisztelve és Hozzá könyörögve a város és az egyházmegye területéről érkezett kedves testvérekkel. E szép régi szokás a Szent Szűz lourdes-i jelenésében gyökerezik. Az imakör vezetésével 20 különböző, ritkán mondott, teljes rózsafüzért imádkoztak el, reggel 7 órától 17 óráig Magyarországért. 

Minden rózsafüzér kezdetekor 1-1 szál rózsát ajándékoztak Magyarország Véd-asszonyának. Majd következett, mint minden nap, az imakör imaórája, ezúttal az Irgalmasság rózsafüzérével és a Magyar szentek litániájával.

Ez az imaünnep negyedik az Árpád-házi Szent Margit Imakör ez évi rendezvényei sorában.

Március 23-án, 6. születésnapjukon, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére készülve először imádkoztak el 1000 Üdvözlégy Máriát édes hazánkért.

A Jézus Szíve-nagykilenced záró eseményeként június 19-én Jézus Szíve Imaünnepet hirdettek.

Ezt követte augusztus 20-án Szent István Imaünnepe.

Az imakör ez évi 5. rendezvénye december 8-án 12 órától a Szeplőtelen Fogantatás Imaünnep lesz, amelyre szintén várnak minden kedves testvért.

Az Árpád-házi Szent Margit Imakör 2020. március 23. óta minden nap délután 5 órától imaórát tart a dóm szentélyében, ahová szeretettel hív és vár minden imádkozni szándékozó embert.