Blog
A Kisteleki Háromkirályok az Európai Parlamentben jártak Vízkeresztkor
Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által az egész Kárpát-medencére kiterjedő Nemzetközi Betlehemes verseny győztes jutalmaként a Kisteleki Betlehemezők Csapata is képviselte Magyarországot Vízkereszt napján, Belgiumban, az Európai Parlamentben. A kisteleki …
Osztozó–Lelkigondozók fóruma Szegeden
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, mint a szociális és gyermekvédelmi szféra állami fenntartója, intézményeiben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ellátottak – Alaptörvény biztosította jogukkal élve – megfelelő lelkigondozásban részesülhessenek …
Kiss-Rigó László szerint az egyház, a város és az egyetem összefogásával csodákat lehetne tenni
Csongrád megye – Advent időszakában saját hitünk megtalálása a legfontosabb – mondta Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. Lapunknak adott interjújából az is kiderül: Szeged csak összefogással fejlődhet. – A …
Megnyílt a Karitász Vásár – tüzelőre költik a bevételt
Az önkéntesek közreműködésével idén is olyan alkotásokat vásárolhatnak meg az érdeklődők a nagyáruházban a Szeged-Csanádi Egyházmegye Karitász Karácsonyi Vásárban, melyekkel a halmozottan hátrányos helyzetű családok mindennapjait segítik. Kothencz János elnök …
Adventre hangolódva szavaltak
A Szeged Csanád Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója hagyományteremtő céllal szervezte meg adventi szavalóversenyét valamennyi katolikus egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmény számára. Az ország minden részéről érkeztek 14-21 év közötti lakásotthonokban …
Fedél nélkülieknek szerveztek kirándulást
Megújította a nagy hagyományokkal rendelkező Szolidaritás Éjszakáját a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség, ezúttal nem a belvárosba invitálták az érintetteket egy tál meleg ételre, hanem elvitték őket kirándulni Ópusztaszerre. Nem maradt …
Fellobbant az első adventi gyertya lángja
A hagyományokhoz híven Kiss-Rigó László megyéspüspök és Botka László polgármester gyújtotta meg a város adventi koszorújának első gyertyáját a Dóm téren vasárnap. Botka László a közös gyertyagyújtásokat szimbolikusnak nevezte, ami …
Áldoztatók számára szervezett képzést a szegedi pasztorális helynökség
A Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöksége áldoztatók számára tartott képzést Szegeden a Katolikus Házban november 24-én. A képzésen részt vettek a régóta szolgáló áldoztatók, illetve azok, akik számára plébánosuk most készül …