A kezdetektől Szent Miklós oltalma alatt áll Felsőváros
Serfőző Levente egyrészt a közösség identitásának megerősítése céljából indította útjára a zarándok ikont, másrészt tiszteletadásként a templom védőszentje iránt, aki jóval régebb óta vigyázza a felsővárosi híveket, mint azt a legtöbben gondolnák. Már azelőtt Szent Miklós volt a környék patrónusa, hogy a jelenlegi templomot felépítették volna.
– Noha a török és a tatár miatt megszakításokkal, de a katolikus jelenlét nyolcszáz éves Felsővároson. Eredetileg is egy Szent Miklós templom állt itt. Majd az idetelepedő domonkosok is Szent Miklós templomot építtettek a régi romjaira, ahogy később a visszatelepülő minoriták az 1720-as években ugyancsak Szent Miklós tiszteletét vitték tovább, amikor felépítették a mai templomot – részletezte.
– A jubileumi év több alkalmat adott arra, hogy megéljük a közösséget: családi napot, római zarándoklatot és jubileumi bált is rendeztünk. Olyan élményekkel ajándékozott meg bennünket a Jóisten, amelyek összehoztak minket. Megtapasztaltuk, hogy tudunk együtt beszélgetni, imádkozni, ünnepelni. Az ikon által pedig egy évig Szent Miklós zarándokolt házról házra. Most mi jövünk! A templomban állandó helyet kapván mindenki előtt megnyílik a lehetőség, hogy elzarándokoljon ehhez a mélyen átimádkozott ikonhoz, és Szent Miklós közbenjárását kérje – zárta a beszélgetést Serfőző Levente.
Forrás: delmagyar.hu
