Bálint Sándor ma is tanít, pedig 45 éve nincs köztünk

Negyvenöt éve, május 10-én halt meg a legszögedibb szögedi, Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész. A péntek az emlékezés jegyében telt Szegeden, a nap az alsóvárosi temetőben a sírjánál kezdődött és a Fogadalmi templomban zárult, ahol boldoggá avatásáért tartottak szentmisét.

Negyvenöt esztendeje hunyt el Bálint Sándor, a péntek rá emlékezés jegyében telt Szegeden. Tisztelői az alsóvárosi temetőben lévő sírjánál kezdték a napot, majd következett a Mátyás tér, ahol a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium növendékei adtak műsort, a „legszögedibb szögedire” a tanintézmény főigazgatója emlékezett, majd megkoszorúzták mellszobrát.

emlékezés
Emlékezés Bálint Sándorra, koszorúk kerültek mellszobrára. Fotó: Török János

A Karolina őrzi szellemiségét

– Sokat meséltek nekem Bálint Sándorról, megfogott édesanyjával való kapcsolata és a feleségéhez kötődő örök hűsége. Saját magát legszívesebben pedagógusként határozta meg, és ennek megfelelően a pályáról modern gondolatokat fogalmazott meg, melyek ma is aktuálisak. Példát mutatott rendíthetetlen hitével, és alázattal, méltósággal viselt meghurcoltatásával, szenvedéseivel – idézte fel beszédében Mezeyné Szatmári Tímea, a Karolina főigazgatója. Megemlítette, hogy az iskola állandó kiállítással és róla elnevezett tanteremmel őrzi emlékét, „szellemi öröksége jelen van a falaink között, vannak követői, örökségét visszük tovább”.

Emlékezés imával

A pénteki volt az első megemlékezés, amelyen nem vehetett részt a tavaly augusztus 3-án elhunyt, boldoggá és szentté avatását szorgalmazó, kultuszát segítő Gyulay Endre püspök, aki imádságot is írt boldoggá avatásáért. A helyszínen lévők közösen mondták el. Az utolsó bekezdése: „Add meg neki a hozzád hűségeseknek megígért mennyei örök életet és add meg nekünk, hogy őt a boldogok között tisztelhessük, és így még inkább példaképünknek tarthassuk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen”. Már csak egy csoda kell. Az emlékezés végén mellszobrára koszorúk kerültek.

Szeged szentje

Délután a Dóm téren koszorúztak, majd következett a Bálint Sándor Emlékverseny zárása és eredményhirdetése, végül szentmise a Fogadalmi templomban a boldoggá avatásáért. Egyházi körökben már most úgy emlegetik: Szeged szentje.

 

 

 

Forrás: delmagyar.hu