Online konferencia a Hangos Biblia közösségeivel

Online konferenciát rendez 2021. január 24-én, 15 órától a Kárpát-medence hazai- és külhoni közösségeivel a szegedi Szent Gellért Plébánia. A Ferenc pápa által meghirdetett Isteni Ige vasárnapján azokkal a római, …

Nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájára emlékeztek

1943. január 12-én kezdődött meg a doni áttörés, amit Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájának nevezett szombaton. Alig volt olyan család hazánkban, melynek hozzátartozója ne maradt volna a …

Újra kondul a kövegyi nagyharang

Hosszú évek óta nem harangoztak Kövegyen. A közelmúltban helyi kötődésű emberek összeadták a harang javításához szükséges összeget, így naponta háromszor is megkondul a nagyharang. – Igazi összefogás volt, ahogyan a …

A karácsony a béke, a szeretet ünnepe

Az a szeretet, amelyet az első karácsony hozott a világba, nemcsak a családokat teheti boldoggá, hanem azokat is, akik egyedül maradtak, akiket elhagytak, akik egyedül nevelik gyermekeiket – mondta el …

A Megváltó születését ünnepeljük

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Ez az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem Isten Fia, a Megváltó, a Világ Világossága. …

120 gyereknek lett szebb a karácsonya

Lezárult a Szent Gellért Szeminárium „Egy szívvel közösen” nevű adománygyűjtő akciója. Az egyházmegye különböző településeiről érkeztek ajándékok, sőt a németországi Hamburgból is jelentkezett adományozó. Az ajándékokat hétfőn vitték el az …