A cigányok védőnőjére emlékeztek csütörtökön Kiskundorozsmán. Wágner Viktória nővér életét a hit és a szolgáló szeretet jellemezte, különös figyelemmel a roma közösségre. Munkássága máig példaértékű, sírja idén tavasztól a Nemzeti Sírkert része.
A Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, valamint a “Jó, hogy vagy!” – Életvédők Szövetsége szervezésében a kiskundorozsmai temetőben, az emléktáblájánál és a Petőfi Sándor Művelődési Házban emlékeztek csütörtökön Wágner Viktóriára, a cigányok védőnőjére. Wágner Viktória szociális testvér és szerzetes egész életét a rászorulók, különösen a roma közösség szolgálatának szentelte.
Wágner Viktória és a győzelem
A temetőben a sír megáldása és koszorúzása előtt elhangzott, hogy a Viktória név, amelyet Wágner Ilona Anna a Szociális Testvérek Társaságában szerzetesi névként kapott, győzelmet jelent. Ez a győzelem Viktória testvér szerint az önmagunk felett aratott győzelem, amelyet egész életen át kell tanulni.
A cigány közösségért végzett szolgálat
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak és a Nemzeti Örökség Intézetének köszönhetően Viktória testvér sírja idén tavasztól a Nemzeti Sírkert része. Sebők Sándor fóti plébános beszédében úgy fogalmazott, Viktória nővér egész életét a hit és a szolgáló szeretet égő mécsesével élte végig, ő maga volt az égő mécses.
– Azokkal tudott foglalkozni, azokat tudta igazán szeretni, akikkel senki nem törődött és foglalkozott, akiket nem vettek emberszámba. Észrevette őket, hiszen ő valóban meglátta a cigány Krisztust, ahogy ő maga mondta, de a részeg Krisztust is komolyan vette – fogalmazott a plébános, majd Isten áldását kérte és megáldotta a sírt.
Helyi összefogás és közösségi emlékezet
Wagner Viktória védőnő és szociális testvér szerzetes utolsó szolgálati helye 1958 novemberétől től nyugdíjazásáig Kiskundorozsma volt, ahol a cigány közösség gondozása is hozzátartozott. Haláláig, 1994. december 6-áig élt itt, és maradt a “védőnéni”, ahogy a szegények és rászorulók nevezték. A születésének 100. évfordulóján felavatott emléktáblánál a Szent János tér 6. szám alatt Ruzsa Roland önkormányzati képviselő rövid beszédében úgy fogalmazott, Kiskundorozsma mindig is méltó emléket állított azoknak a meghatározó személyiségeknek, akik sokat tettek közösségünk érdekében, Viktória nővér szívügyének tekintette a dorozsmai közösséget és rengeteget tett a helyi roma közösség felzárkóztatása érdekében.