Novemberi ködben emelkedett a magasba a kereszt. Száz éve zajlott a Dóm tér egyik legemlékezetesebb ünnepsége.
1925 novemberének egyik szürke, párás reggelén a szegedi polgárok szinte egy emberként gyűltek össze a Fogadalmi templom előtt a Dóm téren – számolt be 1925.11.26. napi lapszámában a Délmagyarország. Még kilenc óra sem volt, amikor már hatalmas tömeg lepte el a Templomteret.
Ünnep a Dóm téren, a Fogadalmi templom előtt
A kereszthajó ideiglenes bejárata előtt díszes miseruhába öltözött papok sorakoztak: Brelsach Béla kanonok, a rókusi plébános, minorita és ferences házfőnökök, káplánok. A város egész tanácsa is képviseltette magát: ott volt dr. Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Aigner Károly főispán, a helyőrség és a rendőrség tisztikara, de ott voltak a polgári társadalom jeles alakjai is. Ünnep volt ez a városnak, egy mérföldkő: felkerült a kereszt a Fogadalmi templom egyik tornyára.
Glattfelder püspök szavai
Amikor a városháza toronyórája kilencet ütött, a Boldogasszony sugárút felől előbukkant egy hintó: dr. Glattfelder Gyula megyéspüspök érkezett. A Szent Demeter-templom ideiglenes harangja kondult meg fogadására. A püspök kiszállt a hintóból, majd a tömeg sorfala között lépett a rögtönzött oltárhoz, ahol már a templom állványzatán felsorakozott a dalárda is, és egyházi énekbe kezdett.
A püspök ünnepi beszéde áhítattal töltötte be a teret. Érces hangja messzire zengett, szavai mélyen megmaradtak az emlékezetben:
A kereszt a hitnek, a reménynek a szimbóluma… a fáradt vándor abból a gondolatból merít erőt, hogy a kereszten függött az Isten fia, a szeretet, a béke, a kötelességtudás prófétája.
Majd így folytatta:
Ez a kereszt nem az útszélen fog állni, hanem fölemelkedik a magasba, hogy onnan hirdessen tanítást a városnak, az országnak, sőt – mivel sajnos, de átragyog a trianoni határokon – a határon túli részeknek is.
Szavai szerint ez a kereszt könyörgő kéz lesz, a szegedi nép hitének, jövőbe vetett reményének jele.
A kereszt útja a magasba
A szertartás után a püspök megszentelte a keresztet, megcsókolta, majd a papok is követték példáját. Ekkor hat munkás vállára emelve elindult a kereszt a templom homlokzata elé.
A templom állványzata ünnepi díszbe öltözött: gerendáit nemzeti színekkel vonták be, fenyőágakkal díszítették. Az aranygömböt már előző nap felrögzítették a torony csúcsára, az alá rejtették az okmányt.
A keresztet az elektromos felvonógéphez erősítették. Egy vékonyabb kötelet is hozzákapcsoltak, hogy útközben ne csapódjon az állványzatnak. Rendőrök tartották távol a tömeget.
Fél tíz után indult meg a motor, megszólalt a harang, és a kereszt lassan emelkedni kezdett. A tömeg néma csendben, feszült figyelemmel követte a mozdulatot, negyedórán keresztül. Amikor a kereszt felért, a köteleket leoldozták, és a munkások szédítő ügyességgel rögzítették a helyére.
A köd ekkor szakadt fel, és a napsugarak szikrázva verődtek vissza a keresztről. Foerk Ernő műépítész a torony csúcsára mászva bontott pezsgőt, poharát a magasba emelve kiáltott:
Isten dicsőségére!
Az üres poharat eldobta, az pedig száz métert zuhanva sértetlenül ért földet. Ezután poharat ürített a magyar királyra, majd a város polgáraira is. Csoda, de mindhárom pohár ép maradt – kettőt a városi múzeumban helyeztek el.
Esti bankett a Hágiban
Az ünnepi nap nem ért véget a templomtérnél. Este hatkor bankettet tartottak a Hágiban az építőmunkások tiszteletére.
Ott volt a város teljes vezetése, élükön Somogyi Szilveszterrel, jelen volt Foerk Ernő, Ottovay István és számos más közéleti szereplő.
A munkások nevében Ottovay mondott köszöntőt, és kérte, hogy 1929-re, az árvíz ötvenéves évfordulójára teljesen kész legyen a templom. A polgármester és Foerk professzor méltatták a munkások érdemeit, akik lelküket is beletették a munkába.
A bankett éjfélig tartott – egy nap, amely méltón ünnepelte Szeged egyik legfontosabb jelképének felemelkedését.
A másik toronyra a következő héten került fel a kereszt. A Dóm teljes befejezése még éveket váratott magára, de 1925 novemberében már láthatóvá vált, hogy a város hite és kitartása új magasságokba emelkedett.
A Dóm tér és a Fogadalmi templom 100 év elteltével is Szeged és a magyar történelem meghatározó eleme, amelyet az is bizonyít, hogy az országgyűlés Mihálffy Béla javaslatára a nemzeti emlékhelyek közé emelte.