Püspöki szentmisén mondtak hálát a hívek Szegeden

Áldott, valódi értékekben gazdag új esztendőt kívánt Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szombat este a dómban bemutatott ünnepi szentmisén. A főpásztor prédikációjában jelezte, az esztendő fordulóján négy attitűdre kell hangsúlyt helyeznünk: a hálára, a bocsánatra, a dicsőítésre és a kérésre.

– Ma van karácsony hetedik, vagyis utolsó előtti napja, de ma este azért jöttünk mindannyian erre a szentmisére, az esztendő fordulóján, hogy hálát adjunk Istennek az elmúlt évért és kérjük áldását az új esztendőre – mondta el Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a december 31-én bemutatott ünnepi szentmisén.

Szent Szilveszter ünnepén 17 órától volt liturgia a székesegyházban, ahol a főpásztor prédikációjában leszögezte, Jézus életével, halálával, feltámadásával és tanításával is új utat nyitott meg az emberiség minden tagja számára, Isten mindannyiunkat testvérének fogadott. Hozzátette, a Megváltó születése, halála és feltámadása megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy Isten gyermekeiként élvezhessük a szabadságot, valamint örökösei legyünk annak, amit Jézus bemutatott halálával és feltámadásával. Jelezte, ez kell legyen életünk célja.

– Az esztendő fordulója minden vallásos megfontolástól függetlenül emlékeket ébreszt bennünk, érzelmi töltést generál, a következő évet tekintve pedig vannak vágyaink. Éppen ezért ebben a néhány órában fogékonyabbak vagyunk arra, hogy figyeljünk az Istennel való kapcsolatunkra, hogy tudatosabban éljük meg azt – mutatott rá Kiss-Rigó László.

A szeged-csanádi püspök szerint szilveszterkor négy attitűdnek kell szerepet játszania az életünkben. Egyik a kérés, vagyis kérjük Istentől azt, hogy segítsen és erősítsen meg minket, hogy olyan körülmények között élhessünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a következő évben lelkileg, szellemileg és fizikailag is gazdagodjunk. A másik, amire ilyenkor ügyelni kell, az a hála, vagyis mondjuk hálát Istennek azért, hogy az elmúlt esztendőben gazdagabbak lettünk lelkileg és szellemileg, hogy létet kaptunk tőle. Ugyanakkor bocsánatot is kell kérnünk Istentől azért, mert nem mindig éltünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket tőle kaptunk, valamint a mulasztásainkért, a hibáinkért és bűneinkért is bocsánatot kell kérnünk. Végül pedig a dicsőítésre is helyezzünk hangsúlyt, vagyis ismerjük el, hogy ő végtelenül több, mint mi, végtelen szeretet van benne.

Megtelt hívekkel szombaton este a dóm, sokan jöttek el hálát adni a Jóistennek az elmúlt egy esztendőért, valamint azért is, hogy közbenjárását kérjék a következő esztendőben. A szentmisét követően hálaadó ünnepséget is tartott a Belvárosi Plébánia közössége, az eseményt Kondé Lajos plébános vezette. De megyeszerte ünnepi szentmise volt a templomokban szilveszterkor, például a tarjánvárosi Szent Gellért templomban is, ahol 16 órakor volt liturgia, majd éjfélkor szentségimádást tartottak.

 

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba