Ételosztás a plébánián: jó szó is jár a vacsora mellé

Minden csütörtökön délután jótékonysági ételosztást tartanak az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián. A közös ima után szegedi pékségek által felajánlott péksüteményt és teát kapnak a rászorulók a helyi Karitász csoport önkénteseitől.

– Az egyház életének lényegi része nem csak az istentiszteletek méltó és rendszeres megtartása, a közösségformálás és a hitoktatás, de a szeretetszolgálat, a rászorulókról való gondoskodás is. Az ételosztással  ugyan nincs megoldva a város szegényeinek helyzete, de azért mégis egy fontos és biztos csepp a tengerben  – mondta el lapunknak Thorday Attila, az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia plébánosa.

Az ételosztást a templom Karitász csoportjának önkéntesei végzik csütörtökönként. Vezetőjük, Bús Márta elmondta, 2010-ben csatlakozott a csoporthoz, kezdetben zsíros vagy májkrémes kenyeret és teát adtak a rászorulóknak, manapság már a tea mellett péksütemény van az előre összeállított csomagokban.

 

– Teltek az évek, és felajánlotta segítségét a Lipóti, majd a Toni Pékség, ők minden szerdán adnak nekünk adományt, amit másnap ki tudunk osztani. Most adventben csatlakozott a Tápai Pékség is, és a Csiga Pékségtől is kaptunk egyszeri adományt. A Szegedi Paprika Zrt-től pedig konzerveket – mondta Bús Márta.

Jelenleg 18 állandó önkéntes segítő alkotja a plébánia Karitász csoportját, ők gyűjtik be az adományokat, majd az ételosztás előtt ők készítik el a csomagokat.

– Évente egyszer van egy adventi vacsora elnevezésű programunk, amelyhez az egyházmegyei Karitász Központtól kapunk támogatást. Akkor meleg ételt tudunk osztani. Babgulyással kezdtünk, majd töltött káposztát adtunk, idén pedig székely káposztát. Volt olyan év, hogy nyolcszor is tudtunk meleg étel adni, mert nagylelkű vállalkozók felajánlották a segítségüket – mondta a csoportvezető.

Az ételosztás mindig öt órakor kezdődik, de már fél órával korábban hosszú sor állt a plébánia ajtaja előtt. Átlagosan negyven rászoruló érkezik minden alkalommal. Zömmel nem hajléktalanok.

– Idén körülbelül 1600 adag ételt osztottunk ki. Nagyjából 15 fő állandó résztvevője az ételosztásoknak, sok ismerős arc van. Nagy részük lakásban él, csak szerény körülmények között. Nem kérdezzük, ki miért jön. Aki ideáll, okkal van itt. Minden ételosztás előtt imádkozunk, majd az étel mellé mindenkinek jár a jó szó is. Rendes emberek. Most például adventben az egyik támogatott adott nekünk egy nagyon szép, karácsonyi verset, amit ő írt. De olyannak is szemtanúja voltam, hogy már elfogytak a csomagok, mikor új támogatott érkezett. A többiek megosztották vele csomagjukat – mesélte Bús Márta.

 

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Gémes Sándor