Tóth Gabi számára a hite ad erőt

Ingyenes koncertje lesz szombaton, 19 órakor a Dóm téren Tóth Gabinak, aki a Katolikus Társadalmi Napok rendezvénysorozatán lép föl. A népszerű énekesnővel megtérés-élményeiről, hitéről és korunk kihívásairól beszélgettünk.

A katolikus hit felé vezető út első fontos állomásaként egy gyermekkori emlékét idézte fel lapunknak Tóth Gabi.

– Az első szentmise-élményem nagyon meghatározó volt. A nagymamámmal együtt vettünk részt a misén. Hatéves voltam, és máig élénken él bennem annak a lenyűgöző tisztaságnak és emelkedettségnek az érzése, ahogy együtt imádkoztunk és énekeltünk – mesélte az énekesnő. Majd azzal folytatta, hogy azóta is volt megtérés-élménye, például a gyermeke születésekor.

– Ferenc pápa tavalyi, magyarországi szentmiséje előtt felléptem, ami hihetetlenül megtisztelő volt. Bár rengeteg támadás ért, mert felvállaltam a hitemet, ez csak megerősített, hogy helyes úton járok. Ha úgy vesszük, ez is egy megtérés volt – mondta.

Arról is beszélt lapunknak, hogy mit jelent számára hívőnek lenni.

– A hit számomra egy stabil alap, amely egy közösséghez való tartozás érzését, és ezáltal biztonságot ad. Bárhová megyek a világban, a hívők egy nyelvet beszélnek, összekapcsolódnak. Ez fontos kapaszkodó az életemben. Számomra megnyugtató a tudat, hogy van, aki ismer, mindig meghallgat, és soha nem mond le rólam – fejtette ki.

A szeptember 22-e és 25-e között zajló Katolikus Társadalmi Napok során az egyház nemcsak hit, de társadalmi kérdésekben is kifejti álláspontját. Az énekesnő szerint napjainkban erre különösen nagy szükség van.

– Azt gondolom, hogy egy ideje komoly támadások érik a hívő embereket és sokan megkérdőjelezik a keresztény értékeket. Ezért aztán vannak, akik nem merik megvallani a hitüket, most kell tehát kijönnünk a fényre, összekapaszkodnunk és vállalni önmagunkat. A tavalyi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is egy ilyen összekapaszkodás volt számomra, és most a KATTÁRS is az lesz – hangsúlyozta Tóth Gabi.

A szombati, Dóm téri koncertje kapcsán elmondta, mindenekelőtt a fiatalokat igyekszik megszólítani.

– A világban tapasztalható folyamatok miatt szerintem eléggé össze lehet zavarodva a fiatalság. Ezért gondolom, hogy mindenekelőtt őket kell megszólítani és ráirányítani figyelmüket a valódi értékekre, amelyeket a keresztény tanítás hirdet – fejtette ki, majd Máté evangéliumának soraival buzdította bátorságra és kitartásra közönségét. „Boldogok, kik üldözést szenvednek el az igazságért, mert övék a mennyek országa”.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Tóth Gabi