Aranyalmák a szegedi dóm előtt

Ünnepélyes szentmisével nyitott a Házasság hete rendezvénysorozat Szegeden, a Fogadalmi Templomban. Utána különleges játékra várták a jelenlévőket: aranyalma és zarándoktánc is szerepelt benne.

Ünnepélyes nyitómisével kezdődtek meg a Házasság Hete rendezvényei Szegeden, a Házasság Világnapján: Kovács Péter békési püspöki helynök mutatott be szentmisét. Utána játékban vehettek részt az egybegyűltek: a Dóm előtt felállított almafára kerültek a papírból kivágott aranyalmák, amire mindenki ráírhatta a saját házassága gyümölcseit. Az aranyalmákat a kijáratnál a mise végén kosárba gyűjtötték, majd miközben járták a zarándoktáncot a dóm előtt, felkerültek az almafa ágaira.

A Házasság hetét 12. alkalommal rendezik meg Szegeden. A szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy minden kihívása mellett házasságban élni öröm: a rendezvénysorozat főszervezője a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének Családközpontja. Szeretnék megerősíteni meggyőződésükben azokat, akik magukénak vallják ezeket az értékeket, érveket és szempontokat adni a bizonytalanoknak. Szólnak programok ezen a héten gyerekeknek, fiatal felnőtteknek, egyetemistáknak, házasságra készülőknek és hosszabb ideje házasságban, párkapcsolatban élőknek. A zarándoktánc köreiben forgott is minden korosztály, a fiataloktól a gyerekes családokon át az idős házaspárokig.

– Egymás elfogadása, jókedv, kommunikáció, jó csapat vagyunk – sorolta Gyurisné Hutter Katalin, a Családközpont munkatársa, a rendezvény egyik szervezője, mi került az aranyalmájukra. Férjével 22 éve házasok, öt gyermeket nevelnek – neveltek fel.

Bőven került alma az ágakra, és a játéknak ezzel még nincs vége: a fát beviszik a dómba. Ha a párok közös szelfit készítenek az aranyalmákkal február 9. és 15. között, majd a képet feltöltik a Házasság Hete Szegeden facebook oldalára, ajándék forró ital várja őket a Milleniumi Kávéházban. Február 13-án pedig különleges, fotózással egybekötött kapcsolatfrissítő randevúra hívják a házaspárokat a Millenniumiba. Ehhez előzetesen regisztrálni kell a pasztoralis.hu/csaladkozpont/hazassaghete internetes oldalon, ahol a Házasság Hete részletes programját is megtalálják az érdeklődők.

Forrás: delmagyar.hu