AdventFeszt a Szent Gellért Fórumban Böjte Csabával

Az advent üzenetéről szólt az a lelki nap, amelyet először szervezett meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye. A Szent Gellért Fórumban együtt énekelt és zenélt 800 kiskamasz, akik meghallgathatták Böjte Csaba ferences rendi szerzetes adventi üzenetét is.


Először telt meg a Szent Gellért Fórum többfunkciós csarnoka gyerekzsivajjal, pénteken AdventFeszt-et rendezett a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája. Ide várták az egyházmegye területén található katolikus iskolák mintegy 800 hetedikes és nyolcadikos diákjait egy lelki napra. Az egyházi fenntartású általános és középiskoláikba mintegy 9 ezer gyermek jár, Szegedre több mint 15 iskolából érkezetek, így Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyéből is.

– A 13-15 éves korosztályt szólítottuk meg, ők jelentik a legnagyobb kihívást a hitoktatóknak, nevelőknek. Ezért gondoltuk, hogy egy fiatalos, dinamikus lelki napot szervezünk nekik, amivel picit személyesebb hangon tudjuk őket megszólítani – tudtuk meg Serfőző Leventétől, az egyházmegye ifjúsági referensétől. Olyan fiatalokat mutattak be nekik, akik jó példával szolgálhattak számukra. Előadást tartott egy fiatal, aki úgy döntött, hitoktató lesz, egy másik fiatalember pedig arról mesélt, hogy hét testvére közül három szerzetes lett.

Saját időnket adjuk szeretteinknek

A hangulatot flashmobokkal dobták fel, a Jelenlét zenekar és animátorok segítségével a gyerekeket is táncra bírták.

– Szeretnénk, ha velünk együtt ráhangolódnának a karácsonyra. Tanúságtételt teszünk, vagyis elmondjuk nekik, hogy mi most az időnket szánjuk rájuk, remélem, ezzel megértik, hogy ők is adják saját idejüket szeretteiknek, hiszen ennél többet nem tudnak adni a másiknak – magyarázta Baráz Dávid szalézi animátor. Harangozó Eszter, a mórahalmi katolikus iskolából érkezett osztálytársaival, neki nagyon tetszett a zenekar, és szerinte az előadások is érdekesek voltak. Hódmezővásárhelyről, a Szent József Kertvárosi Katolikus Iskolából 50 gyerek jött el, tanáruk Bodrogi Klára elmondta, az hogy egyházi zenére együtt táncoltak és énekeltek, és ez közelebb hozta tanítványaihoz az egyház szellemiségét.

Mindannyian hozunk rossz döntéseket

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az advent üzenetéről beszélt a gyerekeknek. Azt hangsúlyozta, mindannyian hozunk rossz döntéseket, valamilyen sebeket mind hordozunk magunkban, az advent arra jó, hogy ezeket a ráncokat kisimítsuk.

– Ha ezeket rendbe tesszük, akkor a karácsony igazi ünneppé válik – hangsúlyozta a szerzetes.

A lelki nap imádsággal és Kiss-Rigó László megyés püspök által celebrált szentmisével zárult.

Forrás: delmagyar.hu