Nagyböjti zarándoklat

A Szegedi Szent Imre Szakkollégium közösségének egy része és a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség közössége nagyböjti zarándoklaton vett részt április 6-án Köllő Sándor egyetemi és szakkollégiumi lelkész és Brassó Imre kollégiumi igazgató vezetésével. A zarándoklat Máriaradnára a Szeged-Csanádi Egyházmegye ősi kegyhelyére indult.

A kegyhelyre megérkezve a fiatalok közösen elimádkozták a keresztutat, majd a szép tavaszi napsütésben csendes elmélkedési időre is volt lehetőség a kegyhely évszázadok óta átimádkozott légkörében.  Délben közös szentmise következett a Máriaradnai pápai kisbazilikában.

Szentbeszédben Köllő Sándor egyetemi lelkész, a kereszt alatt álló Mária példáját állította a fiatalok elé. Mint mondta, Mária csendes jelenlétével azt üzeni a kereszt alatt erős asszonyként állva, hogy nincs kereszt, amelynek ne lenne vége, nincs olyan bűn, ami nem kapna megváltást, nincs, olyan mélység ahova Isten nem tudna lehajolni hozzánk, és hogy sírjainkhoz a kő csak átmenetileg van oda helyezve. A szentmise végén az oltárt körülállva a fiatalok arra kérték az áldást, hogy Mária példája és közbenjárása készítse fel őket a Feltámadottal való találkozásra és hazatérve a harmadnap leányai és fiai legyenek.

A zarándoklat ebéddel zárult a nemrég felújított zarándokközpontban.

Kép: Ondok Szilvia