Elkezdődtek a Missziós kereszt programjai a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Összehozza az embereket – Elkezdődtek a Missziós kereszt programjai a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Vasárnap reggel, elsőáldozók bemutatásának adott helyet a Szegedi Dóm. A gyerekek a Missziós kereszt köré gyűlve imádkoztak. Ezt követően szentmisét mutatott be Kiss-Rigó László megyéspüspök. Szentbeszédében megfogalmazta, hogy a Kereszt lényege az előkészület és a tudatosság erejében rejlik. Olyan szimbólum, ami összehozza az embereket, és az útját ölelő programokon keresztül együttműködést sarjaszthat.

Serfőző Levente, püspöki helynök és koordinátor szerint a Missziós kereszt útja a környék ünnepe. A kisebb régiók és helyi plébániák közös munkálkodásával, valamint a püspöki helynökök együttes szervezésével alakulnak a programok: A felkészülés keretében kezdték el megtartani a fiataloknak szóló, ún. Face to face imaesteket, havonta egyszer. Ezeken a hosszútávra tervezett, három programpontból álló alkalmakon – elmélkedés, fiatalok tanúságtétele és szentségimádás – általában 100-150 fiatal vesz részt.

Tavaly szerveztek először eucharisztikus lelki napot Orosházán, több környező területet bevonva, ami mély és hosszan tartó élményt nyújtott a résztvevők számára. Ezzel párhuzamosan indították el az Egyházmegyei Zarándoklatot és Találkozót Óföldeákon, egy árpádkori templomnál. Ezt a találkozót – komoly érdeklődéssel övezve – idén májusban ismét megrendezik, püspöki szabadtéri misével, helyi diákok fellépésével, egyházhoz kötődő fiatalok folklór koncertjével színesítve a programot.

Az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Szeged történelmében nagy jelentőséggel bír olyan események által, mint Glattfelder Gyula püspök egyházmegyés összefogása, vagy egy akkori, szabadtéri Mária-oltár felszentelése. Ebben az időben több templomot is építettek, tárgyi emlékeikből szakmai csoport gyűjtőmunkájával vándorkiállítás készül. Az 1938-as Kongresszus kapcsán egyházmegyei hittanversenyt is indítottak. Az akkori „gyenge időszakban erős összefogás” példáján keresztül a vallási történelmi folyamatok ismeretét és az identitás megerősítését szeretnék elérni.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye magáénak érzi az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülést és a Missziós kereszt fogadását – hangsúlyozta Serfőző Levente. – Az Eucharisztia az életünk, a közösségünk, a szentmise középpontja. Ennek ünneplésére készülünk.

Forrás: iec2020.hu