– Húsvétra készülünk. Tudjuk, hogy a húsvét már megtörtént, vagyis Jézus odaadottsága, feltámadottsága, velünk léte. Isten mégis szeretné, ha mi is részesei lennénk ennek a nagyszerű ajándéknak, amelyet az Atya készített számunkra. Jézus mellé szegődünk tanítványként, mert csak ő tudja, hogy honnan jöttünk és hova tartunk– mondta prédikációjában P. Wertheim Mátyás OFM alsóvárosi házfőnök tegnap az algyői Szent Anna-templomban, ahol nagyböjti lelkinapot tartottak.
A ferences rendi szerzetes kiemelte, nehéz az Istennel való találkozásban szembenézni a saját hibáinkkal, talán ez jelenti a legnagyobb kihívást a hétköznapokban. Figyelmeztetett, merjük felvállalni a hibáinkat, hiszen úton vagyunk Isten felé, nem vagyunk készek, viszont öröm belátni azt, hogy hibáztunk.
– Fontos feltenni a kérdést magunknak, hogy tudunk-e felelősséget és áldozatot vállalni magunkért és azért, hogy bejussunk Isten országába. Ha Isten szeretetébe szeretnék bejutni, akkor sebeket kapunk, de ezek a sebek nem rombolják le az életünket, hiszen Krisztus életéből tudjuk, hogy a sebekből új élet származik. De a sebeknek nincs értelme, ha nem tudunk felelősséget és áldozatot vállalni– mutatott rá.
A liturgia részeként kiszolgáltatták a betegek szentségét is Algyőn, de ugyanígy tettek Szegeden, a móravárosi Szent Kereszt-templomban, ott délelőtt 10 órától volt lelkinap.
Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Török János