Hetvennégy fiatal vette fel az oltáriszentséget vasárnap a mórahalmi Szent László király templom kertjében tartott szabadtéri szentmisén. Az ünnepi fehér elsőáldozási ruhát előző nap kapták meg a beöltözési szentmisén.
Az elsőáldozás tulajdonképpen nem más, mint az első találkozás szentsége az Eucharisztiában jelenlévő Jézussal, azaz az Oltáriszentség első alkalommal történő vétele. Erre került sor vasárnap Mórahalmon, ahol Joó Balázs esperes, plébános szerint a jelenlévők száma is jól mutatja, hogy a városban erős hitélet, vallásos tevékenység zajlik. Az esperes hozzátette, nem jellemző, hogy egyszerre ennyien vegyenek részt elsőáldozáson, de ennek a Homokhátságon és Mórahalmon hagyománya van, a szülők számára fontos, hogy a gyerekek hittanra járjanak és felvegyék az oltáriszentséget.
A szentmisén az esperes elmondta, pünkösd ünnepén az apostolok a szentlélek által küldetést kaptak.
– A mai ünnepen az elsőáldozók is küldetést kapnak, hogy menjenek el a világba és éljenek tanúságtevő életet, hogy mindenki láthassa rajtuk, hogy jó keresztények. Most vették magukhoz Jézus Krisztus testét oltáriszentség formájában, amely erőt ad számukra a küldetésük beteljesítéséhez
– fogalmazott szentmiséjén Joó Balázs atya.
Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Duka Félix