Ismét Gyulán tartotta éves találkozóját a Szeged-Csanádi Egyházmegye papsága. Június 18-án rendezték meg az idei programot, melynek hagyományosan a gyulai Nádi Boldogasszony-templom adott otthont. A szentmisén az olajszentelés szertartását is elvégezték. Ez az esemény a koronavírus-járvány előtt mindig Nagycsütörtökön, többnyire mindenhol a székesegyházban volt. Kiss-Rigó László, szeged-csanád egyházmegyei püspök hangsúlyozta, a szükségből szokás lett, a szokásból pedig hagyomány, így sokadik alkalommal gyűltek össze Gyulán az olajszentelési szentmisére.
A püspök a homíliában kiemelte, nem a saját önzésünk rövidtávú szempontjait kell szolgáljuk, hanem Isten akaratát, az Atya szeretetét. Az olajszentelő szentmise különlegessége volt, hogy a liturgikus naptár szerint a mai napon ugyanaz az Evangélium, mint hamvazószerdán.
A püspök kiemelte, a korai egyház első nagy karitatív akcióját Pál apostol szervezte a jeruzsálemi keresztény közösség javára. A szentírás arra figyelmeztet mindenkit, hogy amink van, azt legfőképpen Istentől kaptuk.
A szentmisén megújították fogadalmukat a megjelent papok és diakónusok.
Öt év múlva, 2030-ban lesz 1000 éves a három részre szakadt csanádi egyházmegye. A történetét bemutató kiállítás május 14-én nyílt meg a temesvári Szent György-székesegyházban. Roos Márton, nyugalmazott temesvári püspök hangsúlyozta, az 1000 éves évforduló a legnagyobb esemény a szeged-csanádi, a nagybecskereki és a temesvári egyházmegye számára, melyet méltóképpen megünnepelnek.
A gyulai esemény jól szolgálta az egyházmegye papi közösségének összetartását, a személyes kapcsolatok megerősítését.
Forrás: GyulaTV