A gyermekek mind névre szóló ajándékokat kaptak
Az ÁGOTA Tanoda és Játszóház, Ifi Klub önkéntesei idén is megszervezték a karácsonyi ünnepséget a szegedi, hátrányos helyzetű és nehézsorsú gyermekeknek.
Több mint 50 gyermek jár rendszeresen az ÁGOTA Közösség játszóházába. Az ide járó gyermekek mind névre szóló ajándékokat kaptak.
A gyermekekkel együtt készültünk a karácsonyra, adventi koszorút, díszeket készítettünk, sőt az Angyalkának is írtak levelet, kívánságaikkal. Örülök, hogy meghitt hangulatban tudtunk együtt ünnepelni és mosolyt csalni a rászoruló gyermekek arcára
– magyarázta Balogh-Tóth Petra az ÁGOTA Tanoda és Játszóház, Ifi Klub vezetője.
A meghitt hangulatú ünnepségen ünnepi teríték és egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa fogadta a vendégeket. A programot a játszóház fiataljainak műsora tette színesebbé: énekkel, verssel és egy modern feldolgozású színdarabbal, amelyben A Grincs története elevenedett meg.
A karácsony kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk, mit tehetünk egymásért, ember az emberért, és hogyan formálódhatunk valódi közösséggé
– mondta Dr. Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója, majd hozzátette – immár 25 éve dolgoznak önkénteseik azon, hogy támogassák a rászoruló gyermekeket, és szeretetteljes, biztonságos közeget teremtsenek számukra. Itt lehetőségük van játszani, szórakozni, valamint az önkéntesek és pedagógusok segítségével az iskolai tantárgyakból is felkészülni, közösen tanulni.
A nagyszabású ünnepségen több min százan vettek részt, többen a családjukkal együtt érkeztek, ahogy a 12 éves Nagy Edina is, aki rendszeresen jár a tanodába tanulni és kikapcsolódni. Hat testvérével, szüleivel és nagyszüleivel vett részt az ünnepségen.
Nagyon jól éreztem magam, ez volt az első karácsonyom itt a játszóházban. Számomra a karácsony a boldogságot, a szeretetet jelenti. Azért hoztam el az egész családomat, hogy együtt ünnepeljünk, és igazán boldogok legyünk
– mesélte a kitűnő tanuló lány.
Forrás: delmagyar.hu