Gyulay Endre püspök érméje is felkerült a templom panteonjára

Gyulay Endre püspök is helyet kapott a Szent Gellért Plébánia érmepanteonjában. A templom kétszárnyas kapujára olyan szegediek kerülnek fel, akik sokat tettek a városért.

Ötven éve szentelték fel a Szeged-Tarjánvárosi Szent Gellért Plébániát. Az évfordulóra való felkészülés első ünnepi alkalmából vasárnap a templom kapujára felhelyezték Gyulay Endre nemrégiben elhunyt püspök plakettjét.

érme, Gyulay Endre, plakett
Fritz Mihály szobrászművész alkotta meg a bronz érmét Gyulay Endre püspökről, amelyet vasárnap helyeztek el a templom kapujára. Fotó: Timár Kriszta

Több mint 50 érme

Az érempanteon több mint 50 bronz plakettből áll, Tóth Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrász- és éremművész készítette több mint 40 éven keresztül. A szőlőfürtként elhelyezett érmekre a szegedi születésű, vagy munkásságukkal Szegeden példaképként állítható személyek portréi kerültek. Ezt a kompozíciót folytatta tovább Fritz Mihály szobrászművész, aki immár a harmadik plakettet készítette el a kétszárnyas kapura.

– Bár személyesen is ismertem a püspök urat, a 12 centiméteres bronz érmét fotó alapján alkottam meg – mondta el lapunknak a művész, aki azt is elárulta, nagyon nehéz olyan személyt megmintázni, akit mindenki ismer.

Kötődött a templomhoz

Az érme felszentelése előtt Zombori István, a Magyar Katolikus Püspöki Kar egyháztörténeti bizottságának tagja mondott beszédet. Emlékeztetett: egy éve erre a kapura Dávid Katalin plakettjét helyezték fel, akkor az azt megelőző misét Gyulay Endre celebrálta. Majd felidézte azt is, milyen sok szállal kötődött a püspök ehhez a templomhoz.

– Kisegítő lelkészként dolgozott itt, illetve innen indult el a Szent Gellért Ifjúsági Találkozó is, amelynek ő volt a kezdeményezője – mesélte. Majd röviden ismertette a püspök életútját is. Kiemelte, Gyulay Endre volt a mi rendszerváltó püspökünk: biztatta és visszahívta az 1990-es években a szerzeteseket, az egyházi ingatlanok visszavételét is ő vezette.

– Mellette iskolákat alapított és 13 templomot építtetett. Ő irányította a dóm felújítását is – sorolta.

Bemutatják a panteon alakjait

Benyik György atya elmondta, mostantól minden vasárnap bemutatnak majd egy személyt a templom kis panteonjának alakjai közül. Jövő vasárnap Ilia Mihály Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténészről emlékeznek meg.

 

 

Forrás: delmagyar.hu