A nagyszombati érsek félezer kilométert utazott, hogy a pitvarosi búcsúünnepen részt vegyen. Orosch János az első szóra elfogadta a meghívást, a szentmisén a szlovák-magyar lakosságcseréről is megemlékeztek. A családja is érintett volt, a nagyapja német rokonságát is kitelepítették.
Orosch János Pozsonyban született 1953-ban. Magyar, szlovák és német vér csörgedezik az ereiben.
Békében éltek egymás mellett a magyarok, szlovákok és a németek
Pozsony környékén, Dénesden nőttem fel, ahol mindig is békességben éltek egymás mellett a magyarok, szlovákok és a németek. Mindenki beszélte mind a három nyelvet, még ha nem is tökéletesen. Tudták, hogy a postás Béla bácsi magyar, hozzá automatikusan magyarul szóltak. Volt az egyik kávéházban egy német alkalmazott, tőle pedig németül rendeltek az emberek. A német származású ópapám engem is megtanított, kihez hogyan illik szólni. Ebben nőttem fel, ez számomra teljesen természetes volt. Csakhogy ekkor már nagyon kevesen voltak a magyarok és a németek a kitelepítések miatt
– mondta lapunknak Pitvaroson a nagyszombati érsek.
Orosch János az internet segítségével találta meg a kitelepített rokonságát
A Felvidéken élő magyaroknak szép házaik voltak, azokat kellett, hogy a lakosságcsere miatt 1947-ben elhagyják, de itt maradtak a temetőben az őseik, sok rokonuk, ismerősük, barátjuk. Egy részük Pitvarosra és környékére került. A németek többségét is kitelepítették. Csak a szegény magyarok és németek maradhattak, ők is kis számban. Nagyapám az első világháborúban tüdőlövést szenvedett, kis kertészeti munkát tudott csak végezni és csak kis nádfedeles háza volt, vagyis maradhatott a magyar-szlovák származású nagyanyámmal együtt
– idézte fel a családja történetét Orosch János. Az érsek német rokonait kitelepítették. A család Felvidéken maradói hosszú ideig nem is tudtak róluk semmit. Orosch János nemrégiben az internet segítségével kapott hírt a rokonság leszármazottjaitól. A kitelepítés után Németországban éltek, majd az Egyesült Államokban telepedtek le.
Az érsek egy ideig filmrendező szeretett volna lenni
Orosch János arról is beszélt lapunknak, hogy miért lett belőle pap.
Mélyen vallásos családból származom. Gyermekkoromban sokat játszottunk a többi gyerekkel, boltososat, sofőröset, de misézős játékot is, ahogy a templomban láttuk. A mi plébánosunk, ha leült, összekulcsolta a kezeit és a hüvelykujjával malmozott. Mi gyerekek azt hittük, hogy ez egy liturgikus cselekmény, úgyhogy ha paposat játszottunk, akkor mi is malmoztunk az ujjainkkal. Később ministráltam, de ekkor még nem a papi pályára készültem, hanem filmrendező szerettem volna lenni. Mindig figyeltem az emberek arcát, hogy kik lennének jók például a majdani western filmembe. Ekkor olyan 9-10 éves lehettem. Forgatókönyveket is írtam. Aztán elmúlt ez az időszak is. Édesapámat 47 éves korában veszítettem el. Tűzoltó volt, a csapat vezetője és szolgálattétel közben szerzett olyan sérüléseket, amik a halálához vezettek. Ő lett az én hősöm. Édesapám mélyen hívő ember volt, mindig volt a zsebében egy rózsafüzér, ez is közrejátszott, hogy a papi hivatást választottam
– mondta Orosch János, akit 1976-ban szenteltek pappá. Több település plébánosa volt, majd 2004-ben segédpüspökké szentelték fel a Pozsony-Nagyszombati főegyházmegyében. 2012-ben az érsekség apostoli kormányzója lett, majd 2013. július 1-jén Ferenc pápa érsekké nevezte ki.
Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Kovács Erika