A pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe a keresztény egyházban. Benyik György plébános az ünnep apropóján lezajlott beszélgetésünk során rámutatott, hogy a Szentlélek kiáradása korántsem csupán egy kétezer évvel ezelőtt megtörtént esemény, hanem működése a történelem során folyamatosan megfigyelhető volt. Időről időre kiemelkedett szelídségével egy-egy személy, aki az adott kor zűrzavarában békét és vigaszt tudott nyújtani sokak számára.
Pünkösdkor arra emlékeznek a keresztények, hogy a Krisztus mennybemenetele utáni ötvenedik napon a Szentlélek leszállt a tanítványokra lángnyelvek formájában, eltöltötte őket, aminek következtében az apostolok különböző nyelveken kezdték hirdetni Isten igéjét.
Benyik György tarjánvárosi plébános rámutatott, hogy az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk: „Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”
Mindannyian hallották tehát, hogy Isten igéjét hirdették a tanítványok. Ezt a hagyományos, középkori Szentírás-magyarázatban úgy értelmezték, mintha egyik pillanatról a másikra tettek volna szert addig számukra idegen nyelvek tudására az apostolok. Ez volt a glosszolália jelensége. A plébános azonban hangsúlyozta, hogy a pünkösd valódi lényege a csodálatos többnyelvűségnél sokkal fontosabb üzenetet hordoz.
Egyetértést hozott
– Jeruzsálem mindig poliglott volt, tehát ezek az emberek értették egymást. A másik jelenség azonban nehezen magyarázható pusztán az értelemmel. Mégpedig, hogy Jeruzsálemben és környékén mindig ütötték és gyilkolták egymást. A keresztény misszió következtében azonban ez leállt, és egyetértettek – mutatott rá a Szentlélek kiáradásának lényegi következményére a Szent Gellért Plébánia plébánosa. Majd hangsúlyozta, hogy az ünnep lényegének megértéséhez nem elég a bibliai történet ismerete, érdemes figyelmet fordítani a Szentlélek kiáradásának hatástörténetére is. Az ugyanis korántsem tekinthető egyszeri eseménynek, hanem folyamatosan ismétlődő jelenség.
Átformálta az üldözőt
Benyik atya a Szentlélek működésének leginkább tapasztalható jeleként értékelte azokat a történelmi pillanatokat, amikor egy ember képes kilépni korának hisztérikus szituációjából, és a korszellemmel merőben ellentétes álláspontot képes és mer képviselni, amely békére vezet és vigaszt nyújt.
– Szent Pál is ilyen volt. A nagy kereszténygyűlöletéből kilépve, a damaszkuszi úti megtérése után a pogányok között hozott létre egy csoportot különböző nyelvű rabszolgákból és szabad emberekből. Az ókortörténészek kutatásai alapján körülbelül tízmilliós közösségi hálózatot épített ki harminc év alatt a krisztusi szeretet hívószavával – mondta a plébános.
A szultánt is meggyőzte
Következő személyként Assisi Szent Ferencet emelte ki Benyik atya a történelem sodrából, aki hajdanán prédikált az előtt a szultán előtt, aki egy bizánci aranyat ajánlott fel mindenkinek, aki egy keresztény levágott fejét viszi neki ajándékba.
– Assisi Szent Ferencnek sikerült a keresztes háborúban fegyverszünetet elérnie, amelybe a muszlimok beleegyeztek. A szomorúság, hogy visszatérvén a keresztény csapatokhoz, azok viszont nem egyeztek bele. Szent Ferenc volt az egyetlen, aki megúszta a muszlimokkal való kapcsolatfelvételt anélkül, hogy mártírrá vált volna. Rendje pedig, a ferencesek a szegény és a gazdag egyházat hozták össze – mondta el Benyik György.
Indiában is érezték az illatát
Szintén a Szentlélek működésének tanújelét fedezte fel a plébános Mahatma Gandhi munkásságában.
– Már oxfordi diákként megfogalmazta, hogy „láttam sok vasárnapi keresztényt és hétköznapi pogányt ”. Vagyis az európai társadalom deszakralizációja, elfordulása a krisztusi értékektől nem korunkban, hanem már jóval korábban elkezdődött. Gandhi nem volt keresztény, de a saját spiritualitásával átlátta, hogy mekkora a szükség az erőszakmentesség mozgalmának létrehozására, ami Indiában működőképes volt. Európában sajnos nem, mert ehhez kell egy spirituális töltet – fejtette ki Benyik György.
Kalkuttai Szent Teréz anya munkásságában szintén rámutatott a Szentlélek jelenlétére.
– A muszlimok, indiaiak és keresztények között a kitaszítottakat vette pártfogásába. Emberi méltóságot adott a rendjével a haldoklóknak, akiktől a többség csak undorral elfordult. Teréz anya megmosdatta őket. Imájában a Szentlélek illatát kérte, hogy elvihesse közéjük. Olyan helyekre, amelyeket a halál, az elmúlás szaga hatott át – mondta a plébános.
Apáca az örömlányok között
Arra is kitért, hogy a római Termini pályaudvartól egy utcára működik a Lateráni Egyetem Morálteológia Tanszéke. Az utca másik oldala sokáig piros lámpás negyedként működött, az örömlányok ott várták kuncsaftjaikat. Benyik atya elmondta, hogy a múlt században egy kilencvenéves apáca minden nap este tíz óra után kiment a lányokhoz, és kérdezgette őket, hogy szükségük van-e például gyógyszerre. Ő volt az egyetlen, akit a futtatók is megtűrtek.
– A lányok egyetlen partnere volt, aki nem bűnözői körből jött. Jó pár lányt kiemelt végül a helyzetükből, akikből később leányiskolai nevelőtanárok lettek. A legsikeresebbek voltak, ugyanis elmondták a kamaszlányoknak, hogy mivel jár, ha elvesztik a fejüket. Sok leány, akit jó eséllyel erre determinált volna a környezete, végül nem a prostitúcióban kötött ki. Azért, mert egy idős apáca úgy nézte ezeket a megesett lányokat, ahogy az Úristen. És nem úgy, ahogy a társadalom – mondta a plébános.
Ma is működik a Szentlélek
Azt is elmesélte, hogy a közelmúltban találkozott a nyugdíjas munkácsi püspökkel, Majnek Antal ferences szerzetessel, akit legutóbb ötven esztendővel korábban látott.
– Lejárt a mandátuma, így visszajöhetne a ferences rendházba, de mégsem teszi. Azt mondta, hogy nem tudja otthagyni a híveket, mert olyan rossz ott a magyaroknak még nem volt, mint most. Temetésről hurcolta el az ukrán sorozó bizottság a sírásót katonának. Amikor megkérdezték, hogy akkor hogyan temetnek majd, a válasz annyi volt, hogy sírt asszonyok is tudnak ásni. Antal testvér elmondta, hogy aki feljelent egy katonai szolgálat elől bujkálót, az három hónapos haladékot kap a frontról. Mégis visszamegy és vigasztal. Nem tudja megfordítani a helyzetet, de nem hagyja magukra az elesetteket. Én azt mondom, ez szintén a Szentlélek működése ma Kárpátalján – fogalmazott a plébános.
A párbeszéd kultúrája
Hangsúlyozta, hogy a Szentlélek érintése ma is embereken keresztül tapasztalható meg.
– Olyan embereken keresztül, akik az ellenséget is, a beteget is, még a bűnöst is az Isten szemével képesek nézni. Ma is óriási szükség van ilyen emberekre. Várom azt a személyiséget, aki képes megállítani a gyűlölködést és létrehozni a párbeszéd kultúráját. Mert a háborúban a muszlim, az orosz, az ukrán anyának a gyermeke is ugyanúgy szenved – mondta Benyik György.
Pünkösdhétfőn családi napra várja a híveket a plébániára. A díszvendég a felekezetek közötti párbeszéd jegyében Kereskényi Sándor református lelkész és felesége, Nemes Lívia lesz. A házaspár „Hogyan lehet egyszerre családot és közösséget vezetni és milyen problémák adódnak ebből?” címmel tart előadást 15 órától.
Benyik György atya a pünkösd ünnepével kapcsolatos gondolatainak zárásaként a Hóreb hegyén tett látogatásának egy élményét is megosztotta olvasóinkkal.
– II. János Pál pápa a Hóreb-hegyen, ahol Mózes meghalt, húszezer embernek misézett, majd egy emlékművet állíttatott. Az van ráírva, hogy „Az Isten egy, mindnyájunk atyja és mindenek fölött áll”. Aki ezt az üzenetet megérti, elfogadja és tetteiben is magáévá teszi, az bármely korban utat enged szívében a Szentlélek kiáradásának – zárta a beszélgetést.
Kalkuttai Szent Teréz anya imája
Drága Jézus, segíts nekem, hogy a Te illatodat vigyem mindenhová, amerre csak járok. Áraszd el lelkemet a Te lelkeddel és szereteteddel. Járd át és vedd birtokodba egész lényemet teljesen, hogy egész életemen csak a Te életed ragyogjon át. Ragyogj át rajtam, és legyél annyira részemmé, hogy minden lélek, akivel csak kapcsolatba kerülök, érezze a Te jelenlétedet lelkemben. Emeljék fel fejüket, és többé már ne engem lássanak, hanem csak Jézust. Maradj velem, és ragyogni fogok, ahogy Te ragyogsz, fényként mások számára. Ámen. |
Forrás: delmagyar.hu