Ha a józan eszünket használjuk és szívünket megnyitva befogadjuk annak a végtelen szeretetét és békéjét, akinek születését ünnepeljük, sőt ezt a szeretetet és békét próbáljuk tükrözni, továbbadni egymásnak is, akkor „vesszük” és értelmezzük helyesen karácsony üzenetét – mondta a Békés Megyei Hírlapnak adott ünnepi interjújában dr.Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök.
– Az év utolsó hetei alkalmat adnak az összegzésre: milyen éve volt ön szerint 2023 a magyar katolikus egyháznak, benne a Szeged-Csanádi Egyházmegyének?
– Ilyenkor, a polgári év utolsó heteiben, napjaiban különböző intézmények, gazdasági szervezetek főleg pénzügyi szempontok alapján értékelik az esztendőt. Az egyes emberek inkább azt gondolják át, mi minden történt velük, milyen hatások érték őket és közvetlen környezetüket, milyen sikereket vagy kudarcokat éltek át, volt-e valamilyen kiemelkedő örömet okozó esemény, vagy éppen tragédia a családban… A Magyarországon élő katolikus hívők, lévén ugyanannak a társadalomnak a tagjai, ugyanúgy élték meg közösségileg az elmúlt esztendőt, mint bárki más. Ugyanazok a hatások érték őket. Egyéni életükben azonban a Krisztusban hívő emberek mindent a vele való kapcsolatuk fényében értékelnek. Neki adnak hálát az életért, az ajándékba kapott időért, tőle kérnek bocsánatot, ha nem mindig tudták befogadni az ő szeretetét, vagy ha nem adták azt tovább embertársaiknak. A Szeged-Csanádi Egyházmegye, mint intézmény, átlagosnak mondható évet élt meg. Volt azonban rendkívüli esemény is: az egész országot, nemzetet érintő pápalátogatás, valamint egy kevésbé ismert jeles évforduló: 1000 évvel ezelőtt hagyta el a királyi udvart Szent Gellért, hogy kiemelt, fontos közéleti feladatok ellátását követően Bakonybélben remetéskedjen, az imádságnak és a tudománynak szentelve idejét. Hét évvel később, 1030-ban Szent István kinevezte őt az akkor alapított Csanádi Püspökség első püspökének. A jeles évforduló 1000 éves fennállásunk 2030-ban ünnepelendő millenniumára irányítja figyelmünket, melyre nem csupán intézményfejlesztéssel, kisebb-nagyobb infrastrukturális beruházásokkal kívánunk készülni, hanem átgondolva múltunkat, gyökereinket, meg akarunk erősödni identitásunkban, felelősségvállalásunkban és küldetéstudatunkban.
– Kiemelkedő eseménye volt az évnek a pápalátogatás, amely nem csupán a katolikus közösség, hanem az összes magyar keresztény, sőt egyházhoz nem kapcsolódó személyeknek is élményt és sok elgondolkodnivaló gondolatot adott. Önnek mi a legszemélyesebb emléke, élménye ezzel kapcsolatban?
– Ferenc pápa már két évvel ezelőtt is, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából járt Magyarországon, de csak néhány órát volt alkalma akkor nálunk tölteni. Már akkor jelezte, hogy hosszabb időre is szándékozik mindenképpen Magyarországra látogatni. Eleinte felmerült, hogy Szegedre és Egerbe is ellátogat Budapest mellett (a három városban működik katolikus egyetem), végül egészségi állapotára tekintettel Budapestre összpontosultak a programjai. Valóban nem csupán a katolikusok számára volt ez fontos esemény, hiszen nagyon sokan azok közül, akik nem katolikusok, vagy akár nem is keresztények, nagyra értékelik az egyház kulturális értékeit, társadalmi szolgálatát és komolyan odafigyelnek arra, amit a római pápa mond, ahogy megnyilatkozik az egész társadalmat, az egész emberiséget érintő kérdésekben. A katolikusok számára azonban Péter utódának egy ilyen látogatása jóval többet jelent: megerősítést a hitben, a közös hit megvallásának élményét. Ez persze kölcsönös, és Ferenc pápa is személyes tapasztalatot nyerhetett a magyarországi katolikus egyház, a magyar katolikusok sajátos helyzetével, körülményeivel kapcsolatban.
A különböző programokon részt vettek a hívek az egész országból, sőt határon túlról is, így nagy számban természetesen a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből is. Én magam a Parlament előtti téren tartott szentmisén, a papsággal és a szerzetesekkel való találkozón a Szent István Bazilikában, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikai karának épületében a felsőoktatás, illetve a tudományos és kulturális élet képviselőivel való találkozón vettem részt, mindhárom maradandó élményt nyújtott.
– Jelentősen veszített ugyanakkor a magyar római katolikus egyház a hitét megvalló vagy felvállaló hívekből, a tavalyi népszámlálás publikált adatai szerint. Mi ennek az oka ön szerint és milyen válaszokat ad majd az egyház erre a fogyásra?
– Valóban csökkent valamennyi keresztény egyházhoz tartozását a népszámlálás alkalmából felvállalók vagy megvallók száma. De csökkent a magukat ateista hívőknek megvallók száma is. Általában igaz, hogy korunkban sokan hajlamosak – különböző mesterséges ideológiai hatásokra – vallási, nemzeti, kulturális vagy akár nemi identitásukat feladni, tudatlanra venni, vagy akár megtagadni. Más kérdés, hogy ez az „elhatárolódás” nem azért van-e, mert egyesek úgy látják, hogy az egyházak, mint intézmények nem eléggé hitelesen, nem eléggé korszerű módon képviselik saját értékeiket, az evangéliumot. Érdemes minden krisztushívőnek önvizsgálatot tartani ebből a szempontból. Másrészt azt is látni kell, hogy Krisztus nem a statisztikai évkönyvek számára alapította közösségét, egyházát. Ő nem számosságokat tűzött ki célul a történelemben, hanem azt akarta, hogy valódi követői legyenek olyanok a társadalomban, mint só az ételben, vagy kovász a tésztában. Teljesen mindegy, hogy kisebbségben vagy többségben, hátszélben vagy ellenszélben, társadalmi elismertség vagy üldöztetés közepett, a keresztig hívő feladata, hogy életével hiteles tanúságot tegyen a Feltámadt Krisztusról mindenki számára, mert Ő minden ember életének egyetlen megoldása.
– Advent van. A Szentírásban azt olvassuk, hogy a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, amit én most úgy értelezek, hogy a nem keresztények várják és lesik az irgalmas egyház felmutatását, a jótékonyságot a társadalom peremén élők felé. Ezen a területen a Szeged-Csanádi Egyházmegye és benne a Békés vármegyei katolikus közösségek mennyire aktívak?
– Az említett idézet a Szentírásból, Pál apostol egyik leveléből valójában karácsonyról szólt. Annak, hogy 2000 évvel ezelőtt Isten Fia Betlehemben emberként megszületett – ezt ünnepeljük karácsonykor – és mindannyiunk testvére lett, az a következménye, hogy Isten bennünket is „örökbe fogadott”, gyermekévé fogad, valamilyen módon saját isteni életében kész részesíteni. Emberi méltóságunk ilyen magas szintre emelése, emberségünk megdicsőülése küzdelmes földi életünk után, a történelem végén válik nyilvánvalóvá és végérvényessé. Addig azonban ajándékba kapott örökségünkhöz, végső célunkhoz méltóvá, alkalmassá kell válnunk. Többek között azzal, hogy felismerve egymásban a testvért tevékeny szolidaritással fordulunk bármilyen hovatartozástól függetlenül mindenki felé, aki valamilyen nyomorúságban küzd, szükséget szenved. Arra vonatkozóan, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye mindebből hogyan veszi ki a részét, szerényen csak néhány adat: a nem üzleti alapon működő otthonainkban több száz idős embertársunkról, illetve fogyatékkal élő, sérült embertársunkról gondoskodunk, az egész országban nyolcezer állami gondozásban lévő gyermek és fiatal teljes körű ellátásáért vagyunk felelősek. A központi és a plébániai Karitasz szervezeteink révén az egész esztendőben, nem csupán karácsony idejére vagyunk tevékeny segítő kapcsolatban több ezer rászorulóval. Teljeskörű ösztöndíjat, lakhatást biztosítunk folyamatosan több mint egy tucat háború sújtotta vidékről, mély szegénységből, veszélyeztetett régiókból érkező fiatalnak, hogy egyetemi tanulmányokat folytathasson és diplomát szerezzen… Legalább ilyen fontos, hogy közösségünk számos tudatos tagja csendben, sokszor névtelenül, észrevétlenül hoz hatalmas áldozatot, olykor anyagit is, hogy segítségére legyen a saját környezetében élő szükségben szenvedő embertársának. Ez utóbbi emberi hozzáállást ajánlom szívből nem csupán a hívő keresztények, hanem mindenki figyelmébe.
– Mi az idei karácsony fő üzenete ön szerint a sok és sokféle válság és nehézség miatt meggyötört emberiségnek? Mit üzen ön személyesen lapunk olvasóinak?
– Karácsony üzenete 2000 év óta folyamatosan ugyanaz és állandóan aktuális, függetlenül attól, hogy háborús körülmények között, vagy békében, jólétben vagy nyomorúságban, egészségben vagy betegségben, közösségben vagy magányban ünnepeljük. A kérdés, hogy mi hogyan fogadjuk az üzenetet. Ha a józan eszünket használjuk – amit napjainkban sajnos sokan elvesztettek, de visszatalálhatnak hozzá – és szívünket megnyitva befogadjuk annak a végtelen szeretetét és békéjét, akinek születését ünnepeljük, sőt ezt a szeretetet és békét próbáljuk tükrözni, továbbadni egymásnak is, akkor „vesszük” és értelmezzük helyesen karácsony üzenetét. Ezt próbálom én is tenni, így kívánok áldott, békés, boldog karácsonyt minden Kedves Olvasónak!
Forrás: beol.hu
Fotó: Gémes Sándor