Apa-fiú zarándoklat 2023

A Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözpontjának célkitűzése a családok egészséges működésének segítése. Ebben igyekszünk a velünk kapcsolatba kerülők számára újszerű és tartalmas lehetőségeket adni. Második alkalommal hívtuk az apákat Apa-fiú zarándoklatra, hogy töltsenek el egy hetet fiukkal, szánjanak kitüntetett időt, figyelmet önmagukra, egymásra, istenkapcsolatukra. A Szerzetesi Iroda ZarándokTábor-programjába kapcsolódtunk bele augusztusban: egy hét alatt zarándokoltuk végig a Tihany-Pannonhalma útvonalat, a Bakonyon át gyalogolva mintegy 120 kilométert. A kereteket, az étkezést, a szállást a ZarándokTábor szervezői biztosították az egyházmegyei a 17 fős zarándokcsapat számára, ezzel lehetőséget adva a résztvevőknek, hogy figyelmükkel egymás felé és a zarándokút témái felé fordulhassanak. A gyalogúton voltak “csendszakaszok”, amikor a külső csönd mellett a belső csöndet keresve lépdeltünk egymás mellett. Voltak olyan szakaszok, ahol egy-egy beszélgetéstémáról apák és külön a fiak oszthatták meg egymás között gondolataikat, tapasztalaitakat, megéléseiket. Ezek a beszélgetéstémák kapcsolódtak apaszerephez, fiúszerephez, örömökhöz, nehézségekhez, olyan témákhoz, amelyek megfogalmazása, kibeszélése segít a tudatosabb, empatikusabb egymáshozkapcsolódásban. Napközben kitüntetett időt kapott az, hogy apa és fia kettesben járják az utat és szintén előre ajánlott témában osszák meg magukat a másikkal: történeteket, viszonyokat, kapcsolatokat, értékeket ejtettek egymás között szóba.

Az út során három bencés helyet is megismerhettünk. Egy rövid, ott töltött délután Tihanyból, az apátságból indultunk útnak, Bakonybélben szentmisében ünnepeltünk, Pannonhalmán pedig Pannónia szent hegyén tölthettünk majdnem egy napot.

A vonatúton hazafelé apák és fiaik együtt fogalmazták meg, hogy hiánypótló hetet töltöttek együtt, amelyknek tapasztalatai közelebb hozták őket egymáshoz, jó alapot adva arra, hogy ezt a kapcsolódási szintet a rájuk váró hétköznapokban is tartsák.