„Elég egy jelenlét…”
Éves találkozónkra gyűltünk össze védőszentünk, Szent Dömötör emléknapjához kapcsolódóan az egyházmegye kórházi lelkigondozói szolgálatának munkatársai – lelkipásztorok és világi munkatársak – Szegeden a Katolikus Házban.

A program során ezúttal is részt vehettünk vezetett és kötetlen programpontokon, melyek a Krisztusban testvéri, ugyanakkor kollegiális kapcsolatok mélyítését célozták. Kondé Lajos pasztorális helynök atya nyitó imája, majd pedig a személyesebb hangvételű ráhangolódás után meghallgathattuk koordinátorunk Máramarosi Mária összefoglalóját szolgálatunkról a számok tükrében.
Öt év távlatában egyre több beteget tudunk megszólítani, egyre nagyobb számban fogadják el az érdemi, mélyebb beszélgetést is, de a szentségekben részesülők száma is növekszik a kórházlelkész atyák áldásos közreműködésével. A hozzátartozók is igénybe veszik olykor a segítségünket, továbbá örvendetes módon és mértékben erősödött a kórházak munkatársi körével való kapcsolatunk is.
Meghívott vendégünk volt Schindler Mátyás atya, bajai plébános, mentálhigiénés szakember, aki nagyon hitelesen beszélt a kiégés és a regenerálódás különböző aspektusairól.

Személyes tanúságtételével is gazdagította tudományosan megalapozott gondolatmenetét. Kiindulópontja volt, hogy a segítő személyének is egyensúlyban, harmóniában kell lennie ahhoz, hogy lelkigondozottjának át tudjon adni abból a szeretetből és békéből, amit hordoz. Maga is kell, hogy örömet találjon a betegágy melletti munkában, és a feltöltődés különböző terein egyaránt. Ehhez szükséges a helyes időbeosztás, a regenerálódás módjainak egyéni megtalálása, de a továbbképződés ugyanúgy, mint az, hogy segítőként is rendszeresen vegyünk igénybe segítséget a terhek elhordozásához. Lehetőség nyílt megosztani egymással az egyéni tapasztalatokat arról, ki miben talál erőforrást, töltekezési lehetőséget: természet, zene, tánc, olvasás, baráti találkozások, és hosszan sorolhatnánk a példákat.
A tartalmas találkozó a közösen elfogyasztott ebéddel, a terített asztal mellett folytatott személyesebb beszélgetésekkel zárult.

A nap központi gondolatát talán az előadó által idézett vers ragadta meg legjobban:
Pilinszky János: Elég
A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.
És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenűl kitárúl.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.
Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
„visszavonúl a bemutatkozásból”,
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.
Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-pilinszky-janos-eleg

Bartucz Katalin