Több mint ezren kaptak Kiválósági-díjat az ÁGOTA Közösségtől

Ötödik éve ismeri el a legkiválóbb tanulmányi eredményeket az ÁGOTA. A Kiválósági-díjat idén több mint 1100 fiatal kaphatta meg.

Rekordszámú fiatal kapott elismerést az ÁGOTA Közösségtől

Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője a diákokhoz fordulva elmondta, nagy öröm azt látni, hogy az ÁGOTÁ-s fiatalok közel egy negyede jó tanuló, hiszen az idei évben rekordszámú fiatal pályázott sikeresen a Kiválósági-díjra, közülük 70-en pedig kitűnőek.

– Azt kívánom, hogy sikereitekkel a jövőben is mutassatok példát sorstársaitoknak abban, hogy mindig érdemes küzdeni az álmokért – mondta.

Az ország minden részéről érkeztek kitűnő tanulók az ünnepségre, ahol rendkívüli zsebpénzben és kiválósági ajándékcsomagban részesültek.

 

 

 

 

 

 

Forrás: delmagyar.hu