Az idei év a szárazság miatt katasztrófával ért fel a mezőgazdaságból élők számára – hangzott el Makót körülölelő tanyavilág központjában, Bogárzón. A hagyományos őszi terményáldás és gazdatalálkozó kedvéért a hétvégén ismét összejöttek a környéken élő családok.
– A tavaly ősszel elvetett kalászosok nagyjából adtak termést, de a tavaszi vetésű növények például alig. Az idei évben nagyjából az a katasztrófa ismétlődött meg, ami 2022-ben történt – mondott értékelőt a hétvégi hagyományos bogárzói gazdatalálkozó és terményáldás alkalmából a Délmagyarországnak Vass Gábor, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke, egyben a körzet önkormányzati képviselője. Elmondta, Makó környékén a napraforgó hektáronként egy-másfél tonnát adott, a kukorica ötszáz kiló és egy tonna között. Mint fogalmazott, ez siralmas. Jelenleg 150-200 milliméter csapadék hiányzik a földből, így nem hogy vetni, még talajt művelni sem lehet. Ahhoz, hogy a jövő év kedvezőbb képet mutasson, nagyon sok csapadék hiányzik. Külön probléma, hogy sok növényfaj esetében az öntözés költségeit ki sem lehet termelni.

Hagyomány a tanyavilágban
Bogárzó az egykor virágzó Makó környéki tanyavilág egyik központja, az itteni Páduai Szent Antal templomban pedig ilyenkor emberemlékezet óta megrendezik a szokásos terményáldást. Ez az egyház hivatalos ünnepeinek egyike, a hívők ilyenkor a terményeket jelképesen az oltár elé helyezik, a pap pedig a liturgia keretében megáldja azokat. A szertartást idén Pálfai Zoltán római katolikus plébános és Gedeon Tamás görögkatolikus segédlelkész tartotta a zsúfolásig megtelt templomban. Ilyenkor messze földről idesereglenek a vidék gazdálkodói – ez most is így történt. A környéken egyébként alig kétszázan laknak már, pedig Bogárzón egykor iskola is működött. Az épület ma is megvan, de a hetvenes évek óta üresen áll, romos.
Terményáldás nehéz időkben
A szentmisét követő hivatalos megnyitón Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere többek között arról beszélt a bogárzói határ szívében, hogy a föld, amelyet egykor őseink szántottak, nemcsak kenyérrel, hanem élettel is megajándékoz bennünket. A terményáldás ünnepe ezért a mezőgazdasági munkák befejeztével a teremtés rendjébe vetett hit ünnepe is egyben. Az itt élők nevében Dani János, a nemrég rangos szakmai kitüntetéssel elismert juhász, ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott: idén nagy volt a szárazság, a legelők kiperzselődtek, nehéz volt takarmányt gyűjteni télire. De amit lehetett, megmentettek, és ilyenkor is hálát kell adni azért, ami van.
A gazdatalálkozó késő délutánig tartott. Mindenkit megvendégeltek, volt kulturális műsor és szakmai bemutató, illetve gépkiállítás is; a gyerekeket állatsimogató várta, a rákosi játszótér bővítéséért pedig jótékonysági sütikóstolót rendeztek.
Forrás: delmagyar.hu