- szeptember 21. és 28. között, vasárnap estétől vasárnap estéig tartottuk meg a III. szegedi 168 órás szentségimádást a Szent József jezsuita templom kápolnájában.
Már sok éve álmodunk arról, hogy legyen Szegeden egy imádságnak szentelt hely, ahol állandóan, szünet nélkül be lehet térni a szentségi Jézus lábai elé. A tettek mezéjére lépve a hat éve elindított Szegedi folyamatos szentségimádás még korántsem folyamatos, de ezen a héten – immár harmadik alkalommal – ismét talált az Úr legalább 168 imádkozó katolikus testvért és nem szűnt meg az Úr dicsérete az adorációs kápolnában egy héten keresztül.
A jubileumi szentévben azért választottuk Szent Gellért emléknapjának hetét erre a 168 órás szentségimádásra, mert az egyházmegye megújulásáért imádkoztunk, készülve az egyházmegye ezredik születésnapjára.
Elek László SJ házigazdával Serfőző Levente oktatási helynök atya nyitotta meg a szentségimádást, amelyen 8 házigazda és 167 felelős volt szolgálatban kb. 190 előre feliratkozottal és sok-sok betérővel, akikkel együttesen mintegy 1154 óránkénti részvétel valósult meg az Úr előtt.
Az egy hét valóban közös imává alakult: minden komolyabb lelkiségi mozgalom, szolgálat, a katolikus iskolák és plébániák tagjai megjelentek az imádságon. Jöttek a heti ritmusban benn lévő tagjaink és a 168 órásra jelentkezettek is. A sok csendes idő mellett volt hangos, Rózsafüzér imádság, volt gitáros dicsőítő szentségimádás és a Szentírás szavainak elmélkedése is. Voltak akik felelősként órát is vállaltak, de emellett más-más időpontban is ott találtuk őket. Mások munka előtt vagy után tértek be egy-egy rövidebb időre. Olyan is akadt, aki éjszakai időpontot vállalva, hajnali tömegközlekedés hiányában a sötétség órájában rózsafüzérrel a kezében gyalogolt be a városba, majd megérkezve a Szentségimádásra, szándékát egyesítette a 168 órás szándékával. Voltak, akik hozták a teljes családjukat. Mások csak bejöttek letenni a terhüket Jézus elé. Ismét mások közbenjáró imaként élték meg ezt az időt. Némelyek pedig csak egyszerűen szemlélték az Urat. És Jézus pedig mindenkit befogadott, aki hozzá jött.
A 168 órás előtt Justo Lofeudo atya azzal bátorított bennünket, hogy a Szentségimádás egyszerűen csak egy személyes találkozás Jézussal, ahol engedjük, hogy átöleljen bennünket. És ez meg is történt sokunkkal.
Lelkesített bennünket a remény zarándokainak útját járni, hogy 5 év múlva az 1000. születésnapunkon egy imádkozó egyházmegyét tudjunk Jézusnak ajándékba adni.
Gyuris Gellért, Adoratio Szeged