Nem menekült el – Szent Gellértre emlékeztek az utódegyházmegyék képviselői a romániai Nagycsanádon

A nagycsanádi templom két jelentős eseménynek adott otthont szeptemberben: 20-án egyházmegyeközi ifjúsági találkozó volt, amelyre 450 résztvevő érkezett a Szeged-Csanádi, a Temesvári és a Nagybecskereki Egyházmegyéből, majd 24-én, Szent Gellért ünnepén egyházmegyei zarándoklatot tartottak, amin több száz hívő és papok népes csoportja vett részt a Temesvári és a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből.

A nagycsanádi temploman tartott két jelentős esemény több száz hívőt gyűjtött egybe az oltár köré, ahhoz a kőkoporsóhoz, amelyben egy ideig Szent Gellértnek, az ősi csanádi egyházmegye első vértanú püspökének és a temesvári egyházmegye védőszentjének földi maradványai nyugodtak.

A hagyománynak megfelelően Szent Gellértről már szeptember 23-án este megemlékeztek egy ünnepélyes püspöki vesperás keretében, amelyet a temesvári Szent György-székesegyházban Pál József Csaba temesvári megyéspüspök celebrált a székeskáptalan tagjainak jelenlétében. A zenei szolgálatot Bajkai-Fábián Róbert, a székesegyház orgonistája végezte.

A szeptember 24-i ünnepi szentmisét 11 órakor Német László bíboros, belgrádi metropolita-érsek mutatta be, koncelebrált Pál József Csaba megyéspüspök és Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök. (Német László bíborossal a temesvári püspökség munkatársai interjút is készítettek, ami ITT olvasható.)

Bevezetőjében a temesvári megyéspüspök üdvözölte a jelenlévőket: „Számunkra nagy öröm és megtiszteltetés, hogy körünkben köszönthetjük Német László bíborost, belgrádi metropolita-érseket, és hogy vele együtt ünnepelhetjük ezt a szentmisét. Szeretettel üdvözlöm a Szeged-Csanádi Egyházmegye papjait, a teológiai hallgatókat és a híveket, akik nagy számban érkeztek, hiszen Szent Gellért által összetartozunk.”

A szentmisén koncelebrált a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből Kovács József általános helynök, szemináriumi rektor; Serfőző Levente oktatási helynök; Kondé Lajos pasztorális helynök; továbbá Gál Márton SDS, az Osztrák–Román Szalvatoriánus Rendtartomány elöljárója, valamint számos pap a Temesvári és a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből. A templom padjait megtöltő zarándokokkal együtt érkezett Nagycsanádra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói önkénteseinek csoportja is. A szentmise zenei szolgálatát a templomi kórus végezte, Kercsó Béla kántor vezetésével. A liturgián jelen volt egy fiatalokból álló csoport is magyar, német és bolgár népviseletben.

„Szeretném én is kifejezni köszönetemet a meghívásért. Ez nagyon szép hagyomány itt Nagycsanádon, amikor összegyűlnek az utódegyházmegyék képviselői, hogy együtt ünnepeljük Szent Gellértet. Azért fogalmaztam úgy, hogy utódegyházmegyék, mivel tizenhat évig szolgáltam a Nagybecskereki Egyházmegyében, így továbbra is mondhatom, hogy az egyik utódegyházmegye püspöke voltam” – hangsúlyozta bevezető beszédében Német László bíboros. Az ünnep alkalmával az evangélium üzenetét Gál Márton SDS szerzetes hirdette.

A homíliában – amelyet magyar és német nyelven mondott el, majd románra fordítottak –, Német László bíboros kiemelte Szent Gellért életének néhány fontos mozzanatát, akit teológusként, tanítóként és az evangélium állhatatos tanújaként jellemzett. „Gellért püspök emlékeztet bennünket arra, hogy

az igazság és a szeretet kéz a kézben járnak.

Műve a hit mélységét mutatja, küldetése és halála pedig a hit következményét. Gellért példakép marad számunkra állhatatosságával. Nem menekült el az erőszak és a halál elől. Lelkipásztor maradt a végsőkig. Szent Gellért olyan püspök, aki egyszerre bencés szerzetes, Istennek szentelt pap, teológus és vértanú. Benne láthatjuk, mennyire összekapcsolja hitünk a testet és a lelket, a gondolkodást és a cselekvést, a keresztet és a feltámadást. Kérjük ma az ő közbenjárását: hogy mi is, a saját korunkban ne fáradjunk bele az evangélium megélésébe, fedezzük fel teológiánk gazdagságát, és tiszteljük az Isten által teremtett világot. Akkor rajtunk keresztül is megtapasztalhatóvá válik az, amit Szent Gellért olyan szépen megfogalmazott: az egész világegyetem arra hivatott, hogy Istent dicsérje” – fogalmazott a bíboros. A szentbeszéd román nyelvű fordítását Branko Duma temesvár-józsefvárosi segédlelkész olvasta fel.

A szentmise végén minden jelenlévőt szeretetvendégségre hívtak a nagycsanádi plébánia udvarára, ahol Bene Tamás helyi plébános és a közösség tagjai jóvoltából négy bográcsban főtt az ízletes gulyás. A nagycsanádi hívek azonban nem csupán szakértelmükkel, főzőtudásukkal és munkájukkal járultak hozzá az étel elkészítéséhez, hanem a hozzávalók nagy részét is saját kertjükből biztosították.

A Német László bíboros interjújával bővített beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír