Torony a szentély mellett, freskók a harang alatt. A barokk belsőben magyar szentek és aranyozott oszlopok dicsérik a hitet Alsóvároson.
Egy templom, amely megőrizte gótikus köntösét, miközben belül a barokk ragyogása hódított. A szegedi alsóvárosi ferencesek 18. századi újjáépítése egyszerre jelentett hitvallást, művészetet és egy új korszak kezdetét a város történetében.
Barokk újjászületés és művészeti kincsek Alsóvároson
A 18. század a megújulás kora volt Szeged és az alsóvárosi ferencesek életében. A török kiűzése után a kolostor ugyan egy ideig még hanyatlott – az ország német kézre kerülése, majd a Rákóczi-szabadságharc viszontagságai miatt –, de a szerzetesi élet hamarosan új erőre kapott. II. József császár ugyan 1789-ben betiltotta a szerzetesrendek működését, köztük a ferences rendet is, de ez az állapot nem tartott sokáig: a császár halála után a ferencesek visszatérhettek és folytathatták munkájukat.
A 18. század elején kezdődött meg a templom teljes helyreállítása, amely egyben új, barokk stílusú arculatot adott a belső térnek. A szegedi barokk építészet talán legnagyobb teljesítményének tartják az alsóvárosi templom ekkori rekonstrukcióját. Érdekesség, hogy bár a barokk korban újult meg az épület, kívülről szinte semmit nem változtattak az eredeti gótikus formákon – a homlokzat és a falak megőrizték középkori jellegüket, leszámítva az új főkaput. Ehelyett a bővítés vertikálisan és funkcionálisan történt: a középkorban elkezdett templomtorony építését fejezték be, illetve egy teljesen új, nagyobb rendházszárnyat emeltek a kolostorhoz csatlakozva.
A templom tornya végül 1783-ban készült el, bár a toronysisak (a csúcsos tető) csak később, 1827-ben került a helyére. A torony érdekessége, hogy nem a homlokzatnál, hanem a szentély mellett áll – ez a ferences templomok hagyományos megoldása volt, mivel így a szerzetesek a zsolozsma során előírt harangozást könnyebben elvégezhették, közvetlenül a liturgikus tér mellett.
A torony földszinti helyiségét eredetileg sekrestyének használták, majd a 20. században keresztelőkápolnává alakították át. 1948-49-ben Kontuly Béla festőművész gyönyörű freskókkal díszítette ezt a kápolnát: a mennyezeten és falakon bibliai jelenetek (például „Isten lelke lebegett a vizek felett”, „Mózes vizet fakaszt a sziklából”, „Jézus megkeresztelkedése”) és az Egyház missziós tevékenységét szimbolizáló képek láthatók.
Belső megújulás a templomban
Miközben a külső megjelenés hű maradt a gótikához, a templom belső berendezése teljesen barokk stílusú lett. A korábban szerényen díszített terek helyére pompás oltárok, szobrok és falfestések kerültek, melyek ma is lenyűgözik a betérőt. A leghangsúlyosabb elem a magasba törő, kétszintes főoltár, melyet kora barokk jegyekkel, csavart oszlopokkal és gazdag aranyozással alakítottak ki.
Ezt az oltárt 1713-ban készítette Gráf Antal szobrászmester, a munkát pedig egy tehetős szegedi polgár, Sarecz György finanszírozta, aki Dalmáciából betelepült kereskedő volt. A főoltár szobrai a magyar nép nagy szentjeit ábrázolják, amint hódolattal veszik körül a Napba öltözött Szűz Mária alakját. Az alsó sorban áll például Szent Gellért püspök, Szent László és Szent István király, valamint Szent Adalbert; fölöttük pedig Szent József, Páduai Szent Antal, Szent Rókus, Keresztelő Szent János, Assisi Szent Ferenc és Szent Imre herceg figurái láthatók.
Középen helyezkedik el a trónon a Szűzanya, lába alatt holdsarlóval – a jelenet azt szimbolizálja, hogy Mária az emberiség bűneiért jár közben a Szentháromság előtt, a holdsarló pedig a gonosz erők fölött aratott győzelmet jelképezi. A főoltárképen maga a templom védőszentje, a Havas Boldogasszony (Segítő Szűz Mária) látható, amint a legenda szerint Mária a Szentháromság elé járul az emberiség üdvösségéért.