Sekrestyések lelki és szakmai napja

Rendszeressé vált az elmúlt években, a plébániai munkatársak visszajelzései eredményeként is, hogy a Pasztorális Helynökség találkozási lehetőséget teremt arra, hogy a plébániákon az egy tevékenységi körben szolgálók összegyűljenek, és lelki, szakmai támogatást kapjanak a feladatuk végzéshez. Június 13-án a sekrestyéseket hívtuk egy ilyen találkozóra a Katolikus Házba. Az egyházmegyéből sokfelől érkeztek olyanok is, akik több, mint egy évtizede, és olyanok is, akik nemrég kezdték ezt a szolgálatot a templomban. Kondé Lajos pasztorális helynök köszöntő és biztató szavai után Antal Imre hódmezővásárhelyi plébános atya vezette a délelőttöt. Több témát is érintettünk, így az együtt töltött idő egyszerre volt szakmai képzés, amelyben mindvégig megjelent a lelkiség is.

Az egyik fő téma a lelkipásztor és a sekrestyés közös együttműködése volt, az egymásra figyelés, a párbeszéd, hiszen mindkettőjük szolgálata fontos a liturgikus ünneplésben, és mindkettőjük a maga módján Krisztus jelenlétét hivatott kiemelni. A sekrestyés „árnyékként” van a háttérben, akinek arra kell figyelnie, hogy mindig Krisztus maradjon a középpontban. A templomban való szolgálatával folyamatosan azt keresse, ami ezt segíti elő: a tisztasággal, az igényességgel, a szelídséggel. Figyelemreméltó az is, hogy nem mindig a pap, van, amikor a sekrestyés lehet egy-egy fiatal papi hivatásában a példa, és ez nagy felelősséggel is jár.

A gazdag, beszélgetéssel teli délelőttöt közös ebéddel zártuk.