Hamarosan véget ér a Szentháromság kápolna felújítása (Videó)

A befejezéshez közeledik a városképi szempontból is jelentős műemlék, a Kossuth téri  Szentháromság kápolna toronysisakjának felújítása.

A Miniszterelnökség támogatásával, az év végéig befejeződhet  a közel háromszáz éves kápolna tornyának renoválása.

Az idén januárban kezdődött a Kossuth téren található Szentháromság kápolna tornyának műemléki felújítása. Az építési folyamat során felmerülő többletköltségekre májusban 15 millió forint támogatást nyújtott a Miniszterelnökség, aminek segítségével hamarosan befejeződhet a felújítás, emelte ki Kovács Péter plébános. A munkálatok mindennek köszönhetően felgyorsultak, a napokban a toronysisak faszerkezete kerül a helyére.

A műemléki felújításnak december végéig kell befejeződnie, a jelenlegi haladás szerint azonban ez hamarabb is megtörténhet, mondta Kovács Péter. Néhány hónap kell ahhoz, hogy a faszerkezet után a deszkázatot, majd a héjazatot hozzák végleges formába az építési szakemberek. A plébános kiemelte, a története mellett érdekessége a Szentháromság kápolnának, hogy a bontás során a toronyban nem találtak időkapszulát.

Az 1738. évi pestisjárványt túlélt gyulaiak fogadalomból építtették a Szentháromság kápolnát. Mai alakját 1817-ben nyerte el, ekkor épült a torony is, amely hamarosan teljes egészében megújul.

 

 

Forrás: Gyula Televízió