Töretlen a Gál Ferenc Egyetem népszerűsége

Rekordszámú hallgatóval zajlott az idei tanév a Gál Ferenc Egyetemen – derült ki a pénteki tanévzáró ünnepségen. A frissen végzettek mellett köszöntötték a díszdiplomásokat és az egyetemi kitüntetéseket is átadták.

Hálaadó szentmisével búcsúztatta a lezárult tanévet a Gál Ferenc Egyetem (GFE) pénteken a dómban, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrált.

Dux László rektor úgy fogalmazott összegzésében, hogy soha nem látott létszám-növekedéssel kezdődött el a 2023/24-es tanév az egyetemen, 1091 hallgató iratkozott be a GFE négy karára, így két és félszeresére nőtt a hallgatói létszám az előző tanévhez képest. Szegeden, Szarvason, Gyulán és Békéscsabán így a kétszáz oktató összesen 1800 hallgató képzését végezte a tanév folyamán. Arra is kitért a rektor, már most látszik, hogy az egyetem népszerűsége az aktuális felsőoktatási felvételi eljárásban sem csökkent, sőt a pedagógusképzésen további több száz fővel bővült a jelentkezők száma.

A most zárult  tanév fontosabb eseményei között említette a lezajlott konferenciákat, amelyekkel már az egyházi felsőoktatás ezeréves és a Szegedre kerülésének százéves évfordulójának megünneplésére kezdték meg az előkészületeket, amely 2030-ban esedékes. A hallgatók dobogós helyezéseket értek el országos megmérettetéseken a versmondástól az elsősegély nyújtó versenyekig, társszervezőként jótékonysági futóversenyek bevételével pedig a nagycsaládokat és az állami gondoskodásban élő gyerekeket támogatták, emellett az egyetem a kárpátaljai magyar hadiárva gyerekek kiemelt támogatásáért elismerést kapott. Együttműködési megállapodást írtak alá többek között a római Pápai Szalézi Egyetemmel, a hódmezővásárhelyi és gyulai szakképzési centrumokkal, a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társasággal. Kormányzati és európai uniós támogatásból javában zajlik az egyetem békéscsabai főépületének és a szarvasi sportlétesítmény felújítása.

Arról is beszámolt a rektor, hogy bővült a GFE képzési palettája, megjelent az addiktológiai konzultáns szakirányú továbbképzés, és a gyermekvédelmi szakellátási specialista továbbképzési szak elindítását is kezdeményezték. Az idei év őszétől pedig a Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium fenntartójává válik a GFE.

Dux László elmondta, idén a diplomaátadó ünnepségeken csaknem háromszáz hallgató veheti át diplomáján, közülük 35 hitéleti és világi szakokon végzett hallgató ezt pénteken a dómban tehette meg. A frissen végzettek mellett a tanévzáró ünnepségen a díszdiplomásokat is köszöntötték, akik 50-70 évvel ezelőtt vehették át oklevelüket. Kovács József általános püspöki helynök, a GFE Teológiai Karának dékánja Dux Lászlóval együtt adta át a díszdiplomákat.

A tanévzáró ünnepségen kitüntetéseket is átadtak. Rektori elismerő oklevelet vett át Babák Mihály, Szarvas polgármestere, a GFE kiváló gyakorlóhely kitüntetést adományozott a szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak, valamint a Dugonics András Piarista Gimnáziumnak. Oktatói emlékérem kitüntetéssel Borbola Gábor pedagógust, a hallgatói emlékérem kitütetéssel Csikós Dominikát ismerték el.

 

Forrás: delmagyar.hu

Fotó: Karnok CSaba