A Miniszterelnökég 15 millió forintot biztosít a gyulai Kossuth téren található Szentháromság kápolna tornyának műemléki felújításához – jelentette be a helyszínen megtartott csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere és Kovács Péter plébános. A gyulai Szentháromság kápolna városképi szempontból is megkerülhetetlen, ezért is fontos a rekonstrukciója.
Dr. Görgényi Ernő elmondta, 1738-ban szörnyű pestisjárvány pusztított, amely rengeteg áldozatot követelt. A gyulai Szentháromság kápolna épületét pedig a túlélő gyulaiak emelték hálából, ami 1741-re készült el, amit azután többször is átépítettek.
A gyulai Szentháromság kápolna városképi szempontból is fontos
– A kápolna városképi szempontból is meghatározó. A rekonstrukció nem csak hitéleti, hanem kulturális kérdést – tette hozzá.
A polgármester szólt arról, hogy az önkormányzat most nem tehette meg, hogy pénzügyi támogatást biztosít a műemlék felújításához, ezért fordultak Soltész Miklóshoz. Az államtitkár biztosította a 15 millió forintot az önkormányzat számára, amit teljes egészében a kápolna tornyának szükséges felújítására fordítanak.
Kovács Péter plébános elmondta, a templom a jelenlegi formáját 1930-ban nyerte el, akkor volt egy tűzvész, aminek következtében leégett a torony. A torony a felújítás során kapta meg mostani formáját, kicsit nagyobb is lett, mint a korábbi. Kovács Péter kitért arra, hogy 25 éve a templomot teljesen felújították kívülről, de a torony maradt. A héjazat viszont annyira elvékonyodott már, hogy szükségessé vált a cseréje. A célra a Bethlen Gábor Alapból 15 millió forintot nyertek, de nem tudták elkezdeni a munkát, mert az orosz-ukrán háború miatt felment a réz ára. Így majd másfél évet kellett várni, mire visszament a réz ára, hogy megvásárolhassák. Lebontották a héjazatot, a faanyagszakértő véleménye alapján a teljes faszerkezetet le kell bontani egyrészt a jelentős korhadás miatt, másrészt mert azt a részt cincérek szállták meg, amelyek szétették a faszerkezetet. Ekkor fordult Kovács Péter dr. Görgényi Ernő polgármesterhez.
Békességben élni
Soltész Miklós kiemelte, dr. Görgényi Ernő polgármesterrel akkor egyeztettek a kérdésben, amikor Gyulán rendezték meg az országos nemzetiségi sporthétvégét a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának szervezésében. Hozzátette, a kormány feloldotta a támogatási lehetőségeiket, így néhány hét múlva pozitív választ tudott adni a megkeresésre.
– A másik fontos üzenet, hogy a háborúban minden elszabadul; nem csak az indulatok, nem csak a pusztítás, hanem az árak is – fogalmazott. – Éppen ezért a legfontosabb, hogy békesség legyen a környezetünkben, az országban és Európában. Ha nyugalom van ember és ember, illetve nemzetek között, lehetőség van építkezni és beruházni.
Az államtitkár kulcskérdésnek nevezte, hogy békében, békességben megőrizzük nemzetünket, a háborúban való résztvételt, minden erre irányuló törekvéseket visszautasítják, és a beruházásokat szeretnék folytatni.
Soltész Miklós elmondta, ebben a másfél napban részben települési vezetők, illetve a román közösség országos és helyi vezetőinek meghívását elfogadva egyeztet majd a vármegyében.
Fontos üzenet, hogy a magyarok és a románok közötti békességet és kapcsolatokat erősíteni kell, és ugyanez igaz nemzetek és nemzetek közötti kapcsolatokra. A két nemzet közötti kapcsolatok az utóbbi években jó irányban fejlődtek, amiért a magyarországi románok országos közössége sokat tett, ahogy az egyházak, a nemzeti közösségek, az oktatási-nevelési helyszínek is.
Kovács Péter elmondta, a torony felújítása még januárban kezdődött el, és az említett problémák hatására állt meg. Az engedélyeket kiadását követően a munkálatok mintegy két hónapot vesznek majd igénybe.
Forrás: beol.hu